Szex

Orgazmust oktatnak az egyetemen

Ma már az egyetemek is igyekeznek érdekes kurzusokat indítani, például van, ahol az orgazmusra nevelnek.

Gondolatilag is elérhető az orgazmusBár az itthoni főiskolákon, egyetemeken is rengeteg érdekes fakultáció között lehet választani, a magyar felsőoktatás kínálata messze elmarad az amerikai palettától, ott ugyanis olyan tárgyak is válaszhatók, mint például a Hogyan legyen orgazmusod érintés nélkül. Mondanunk sem kell, a kurzus sikere óriási, a fiatalok lelkesek, sőt vannak, akik blogolnak az újonnan szerzett tudásukról. 

Egy elsőéves hallgató például részletesen megírta, hogy milyen technikákat tanulnak az órákon. Az alapokhoz tartozik például a megfelelő légzéstechnika elsajátítása, ezt követi az intim izmok trenírozása, majd a csakrák tisztítása, feltöltése – végül, de nem utolsósorban pedig az orgazmus. Az oktató vezényletével a csoport egyszerre kezdi az intenzív légzéstechnikát: 30 gyors ki-be légzés, amit mély, nehéz, intenzív, nyögésszerű légzés követ. Itt még a legfélénkebb diákok is képesek átadni magukat az erőteljes légzőgyakorlatnak – írja beszámolójában a gólya. Pusztán az irányított légzéstechnika hatására beindul az energiaáramlás, ami a hastól egészen a fejtetőig terjed. Mindeközben a légzést támogató zene szól a háttérben, ami tovább segíti az eksztatikus élmény kibontakozását. A diákok végül embriópózba gömbölyödnek, majd elmennek. 

Az orgazmus, amit az órán átélnek, nem összehasonlítható a „normál” orgazmussal: „Ha ez az orgazmus, akkor ez a legintenzívebb, amit valaha átéltem – írja a diák. – A fiúk ilyenkor nem ejakulálnak, a lényeg, hogy a fiatalok a földanya energiájával egyesülnek.” Az órát mellesleg a Városi Tantra: Megszentelt szexualitás a 21. században (Urban Tantra: Sacred Sex for the Twenty-First Century) című könyv szerzője tartja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top