Szex

Kártérítésre ítélték a férjet, mert nem szexelt eleget a nejével

Egy exfeleségnek több mint 2,5 milliót ítélt meg a bíróság, amiért házasságuk alatt a férje keveset szeretkezett vele.
Fotónk csak illusztráció
Fotónk csak illusztráció

Egy francia bíróság döntött úgy, hogy az 51 éves férj nem tett eleget a házastársi kötelességeinek, ezért 2,5 millió forintnak megfelelő kártérítést kell fizetnie. Még elképzelni is nehéz, mégis mi alapján kalkulálták ki pont ezt az összeget…

A 47 éves feleség két éve nyújtott be válókeresetet, amit azzal indokolt, hogy a férje nem elég aktív a hálószobában. A dél-franciaországi bíróság akkor kimondta a válást, és azt, hogy a férj, Jean-Louis felelős azért, hogy a házasság tönkrement. Az elégedetlen nő azonban nem érte be ennyivel: újabb pert indított, amelyben benyújtotta követelését a szexhiány miatt.

Az exférj fáradtságra és egészségügyi problémákra hivatkozott, de a provence-i legfelsőbb bíróság ezt nem fogadta el indokként. A határozatban ez állt: „A szexuális kapcsolat férj és feleség között az egymás iránt érzett szeretet kifejezése, amely ebben az esetben teljes mértékben elmaradt. Házasságkötéskor a párok egyetértenek abban, hogy megosztják egymással az életüket, ami egyértelműen azt is jelenti, hogy szeretkeznek egymással.”

Egy nemrég készült felmérés során egyébként kiderült, hogy a franciák 76 százaléka a szexuális kapcsolat hiánya miatt szenved párkapcsolati problémáktól. A megkérdezettek fele azt mondta, egyszerűen nem érez vágyat, a leggyakoribb kifogások között pedig a fejfájást, a fáradtságot vagy a gyerekek közelségét említették. A statisztikák szerint minden harmadik házasság végződik válással Franciaországban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top