Szex

Időskorban is kell a szex

A közvéleménnyel ellentétben a nyugdíjasok jelentős része aktív szexuálisan, és ez így van jól.
Időskorban is kell a szex
Egy férfival egy életen át

A legtöbb amerikai a hatvanas éveiben is aktív szexuálisan, sőt felüknek rendszeres szexuális életük van egészen a hetvenes éveikig, mondja ki egy nagyszabású nemzeti felmérés, amely kifejezetten az idősebb népesség szexuális szokásait vizsgálta. A New England Journal of Medicine-ben megjelent kutatásban több mint 3000, 57 és 85 év közötti embert kérdeztek meg, akik részletes beszámolót adtak a szexuális szokásaikról. Annak ellenére, hogy a vártnál sokkal magasabb a szexelő idősek aránya, ez sajnos főként a férfiakra vonatkozik.

Időskorban is kell a szexA nők közül sokkal többen voltak, akiknek nem volt partnerük, és többen voltak közülük az olyanok is, akik azt állították, hogy annyira már nem is érdekli őket a szex. „Sokan azt gondolják, hogy az időseknek valami miatt már nem fontos a szex és nem is tudják elképzelni, hogy ők is élnek szexuális életet. Ez tanulmány egyértelműen bizonyítja ennek az ellenkezőjét: a szexuális aktivitás nem igazán csökken a korral – mondta dr. Robert N. Butler a nemzetközi Hosszú Élet Központ elnöke. – Az emberi kapcsolatok egészen a végig nagyon fontosak” – mondja Butler, aki azt szeretné elérni, hogy az idősek forduljanak orvoshoz az esetleges szexuális problémáikkal, ne szégyelljék magukat ezek miatt, hiszen ugyanolyan joguk és szükségletük a teljes élet, mint fiatalabb társaiknak.

Ha sok idős ember hallja, hogy a többiek is élnek szexuális életet az ő korukban, akkor reményei szerint többé nem fogják tabuként kezelni a kérdést az orvosaik előtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top