Szex

A szájszag a legdurvább vágyölő

Még a kicsinyességnél és a neveletlen viselkedésnél is nagyobb eséllyel csökkenti a szex lehetőségét a rossz szájszag.
A szájszag a legdurvább vágyölő
 Bejárat a hátsó ajtón

Fontos randi előtt nem árt messziről elkerülni a hagymakarikákat és a fokhagymás ételeket, ugyanis a Listerine felmérése szerint, melyről ezen a ponton azt feltételezzük, hogy semmiféle módon nem manipulált eredményeket tartalmaz, a büdös lehelet volt az első számú vágyölő a randevúkon.
1020 megkérdezett emberből 37 százalék mondta, hogy kénköves pokol bűze volt a romantika leghatásosabb ellenszere.

A(z) “Szerinted mi öli meg leginkább a vágyat?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Szájszag

Második helyezést a neveletlen viselkedés érte el, 26 százalékkal, ami nem csoda, hiszen ha egy férfi, vagy akár nő, mondjuk nem tud udvariasan viselkedni egy pincérrel, akkor azonnal arra asszociál az ember, hogy vele sem lesz képes betartani az alapvető szabályokat. Az emberek 17 százalékának azonban a leggázosabbnak az olyan emberek tűntek, akik nem voltak képesek odafigyelni arra, amit mondanak. (Ez valóban ordító vörös kendő kell hogy legyen bárkinek, aki nem valami személyiségzavaros partnerre pályázik.)

Rossz tulajdonságnak számított még a sárga fogsor, aminek azért lehet némi köze a rossz szájszaghoz, illetve a stílus hiánya. Arról viszont nem szól a felmérés, hogy ez pontosan mit takarhat, de a maga 5 százalékával talán nem is volt olyan fontos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top