Szex

Új esélyek szingliknek

Hol találhatnék rá életem párjára? - sokunkat foglalkoztat ez a kérdés, amely rendszerint válasz nélkül marad, hiszen a munkahelyünkön, a baráti körünkben folyton csak ugyanazokkal az emberekkel találkozunk. Mi lehet a megoldás? Mondjuk, a szervezett randevúk, amelyek ma már egyáltalán nem számítanak cikinek, sőt egyre nagyobb teret hódítanak!

Olvasóink írták – válogatás a fórumból:

Vakrandin voltam »
A netes társkeresők jövője »
Rapid-randi »

Ó, azok a szomorú, magányos esték! Az ember lánya magányosan sétál a parkban, egyedül ül otthon a tévé vagy a számítógép előtt, és búslakodva hívogatja barátnőit, hogy elpanaszolja nekik szíve fájdalmát. Mert hiszen ébred a természet, jön a tavasz, lassan virágba borulnak a fák, tele a világ szerelemmel, mi pedig közben úgy érezzük, hogy Ámor nyila csak bennünket nem talál el. A hétköznapok monoton körforgásában valahogy nem jön szembe a nagy Ő: sem a közértben, sem a munkahelyen, sem a plázában, sem a postán, sőt még a szórakozóhelyeken sem. De mit is tehetnénk? Hol találhatnánk meg a másik felünket, akivel teljes lehet az életünk?

A magányosok előtt most új lehetőségek nyíltak, hiszen megjelentek a szervezett randevúk, avagy más néven a direkt párkeresés. Persze itt sincs garancia arra, hogy rögtön belebotlunk álmaink hercegébe, de ezek mindenképpen kiindulópontot jelentenek az ismerkedéshez. Csokorba szedtük, melyek a legdivatosabb társkereső rendezvények.

Villámrandi – mindössze hét perc!

A villámrandi Amerikában már a kilencvenes években is elterjedt ismerkedési forma volt. A lényege: rendezvényszervezők gondoskodnak arról, hogy egy helyen, egy időben legyen hét-hét, egymásnak teljesen ismeretlen, ámde életkor, műveltség, életszemlélet tekintetében összeillő férfi és nő. A villámrandi ez esetben azt jelenti, hogy mindössze hét perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy a jelöltekkel beszélgessünk, s ez alapján eldöntsük, szeretnénk-e még találkozni valamelyikükkel a jövőben. Mind a hét jelöltnek adnunk kell hétpercnyi esélyt! Végül az úgynevezett randimesternél le kell adnunk annak a jelöltnek a becenevét, akivel a későbbiekben el tudnánk képzelni egy párkapcsolatot. Ha egyezés történik, és a kiszemeltünk is bennünket választ, a szervezők néhány napon belül értesítenek: megkapjuk a jelöltünk elérhetőségét, s ő is a miénket! Ettől kezdve minden rajtunk múlik!

 

Előnye: hét férfi közül valószínűleg lesz egy, aki szimpatikus.

Hátránya: a „mini”-randiknak kissé állásinterjú-hangulatuk van.


Főzőrandi – nem csak konyhatündéreknek!

Társkereső főzőiskola – már ilyen is van. Egy konyhában akár húsz-harminc szingli is elfér. A szakavatott irányítás adott: a nagy kotyvasztást egy igazi szakács vezényli le, s miközben szeleteljük az uborkát, sózzuk a húsokat és reszeljük a sajtot, fesztelenül elcseveghetünk a másik nem képviselőivel. A főzőiskolában egy este négy-hat fogás is készül, így garantált, hogy mire a menüt összeütjük, minden jelenlévővel megismerkedünk. Mikor eljön a vacsora ideje, már kellően fesztelenül érezhetjük magunkat, ráadásul együtt esszük meg, amit főztünk. Ha pedig máskor is szívesen élveznénk valaki társaságát azok közül, akikkel együtt dolgoztunk a séf keze alá, találjuk fel magunkat: cseréljünk számot, és esetleg ismételjük meg a főzést egyikünk lakásán! Csak el ne sózzuk a levest!

 

Előnye: órákig beszélgethetünk a kiszemelttel.

Hátránya: mivel nagy a társaság, kevésbé meghitt a randi.

Bővebben a főzős randikról »


Mozirandi – ahol nem a film a fontos!

A szervezők ez esetben húsz-harminc egyedülállót verbuválnak egy moziba, persze ügyelve a férfi-nő arányokra. Ám nem az történik, hogy együtt megnézik a filmet, aztán mindenki hazamegy. A mozirandi egészen más. Általában angol nyelvű kisfilmeket vetítenek a társaságnak, majd egy nyelvtanár nekilát, csoportokra bontja a megjelenteket, és a film kapcsán játékos feladatok megoldására ösztökéli őket. A mozirandi tehát nemcsak társkeresésre való, hanem a kezdő nyelvtudás fejlesztésének is jót tesz. Az eseményt bonyolító nyelvtanár odafigyel arra, hogy legalább egyszer mindenki mindenkivel „dolgozzon” egy csoportban. Végül felgyulladnak a lámpák a moziban, s egy közös koccintással zárul a rendezvény, ekkor beszélhetik meg a továbbiakat azok, akik úgy érzik, egymásra találtak.

 

Előnye: a mozi sötétjében senki nincs annyira zavarban.

Hátránya: ha felgyullad a villany, kiábrándulhatunk a jelöltből.


Kinyit-lakat randi – találj be a kulccsal a zárba!

Hogy mit is jelent a kinyit-lakat randi elnevezés? Akár ötven jelölttel is megismerkedhetünk egyetlen este alatt egy lakat és egy kulcs segítségével. Egy szórakozóhelyen a férfiak kezében parányi lakatok vannak, a nőkében apró kulcsocskák. A feladat adott: olyan lakatot kell keresnünk, amelyet nyit a kulcsunk. Egy lakatot több kulcs is nyit, és egy kulcs több lakattal is boldogul. Így akár néhány percen belül megtalálhatjuk első „párunkat”. Ha mégsem ő az? Sebaj, új kulcsot kapunk, és ismét belevethetjük magunkat a forgatagba! A hangulat igen felfokozott: hiszen már a buliba lépve megkaphatjuk a szíverősítő röviditalunkat, amelytől lehullanak rólunk a gátlások!

 

Előnye: egy diszkóban szinte senki nincs zavarban.

Hátránya: a forgatagban szem elől téveszthetjük, aki megtetszett.

Internetes társkeresés

Ha azonban kényelmesebbek vagyunk, otthonról, a karosszékből is találhatunk társat az internet segítségével. Számos társkereső oldal működik, ahol még a leendő partnerre vonatkozó paramétereket is megadhatjuk, hogy garantáltan olyan partnert „kapjunk”, amilyet szeretnénk. A társkeresés ezen formájával azonban érdemes vigyázni. Nemegyszer igen távol áll egymástól az elképzelésünk és az a személy, aki egy másik számítógép elől írogat nekünk. Sokan hamis képekkel, hamis paraméterekkel regisztrálnak ezeken az oldalakon, mások skalpvadászok, vagy egyszerűen csak megkeseredett emberek, akik a netes párkeresésben látják a végső megoldást. Persze kivételek mindig vannak: sok-sok szerelem szövődött már a világhálón.

Tippünk: próbáld ki Te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

Társkereső.lap.hu »

Párkapcsolat.lap.hu »

Csábítás.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top