Szépüljünk

Utálta a szemöldökét a szupermodell

Cara Delevingne nem mindig szerette azt az arcvonását, aminek nagyban köszönheti a karrierjét.

„Utáltam a szemöldökeimet, de anyukám mindig mondogatta, hogy ezek a legszebb arcvonásaim. Én pedig azt kérdeztem: Olyanok,  mint két nagy meztelencsiga és azt gondolod, ezek a legszebb arcvonásaim? Vékony szemöldököt akartam, és megpróbáltam kiszedni” – mesélte Cara Delevingne egy friss interjújában.

Cara Delevingne (Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images)

A szupermodell ugyanitt elárulta azt is, hogy mindig természetesen vékony volt, ő azonban formásabb szeretett volna lenni.

„Nem tudom, hogy nőként miért csináljuk ezt. Nem kezdtem el értékelni a szemöldökömet egészen addig, míg mindenki más nem tette. Vékonyabbak akarunk lenni, magasabbak, nagyobb feneket szeretnénk. Pedig ezek csak divatok, a valódi szépség pedig belülről fakad. Úgy értem… időnként mindnyájan hiúak vagyunk, de számomra a megjelenés az egyik legkevésbé jelentőségteljes dolog az életben” – fogalmazott Delevingne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top