Szépüljünk

Olyan ronda lett a szemöldöke, hogy beperelte a kozmetikust – fotó

A kozmetikus nem ismerte el, hogy hibázott volna. Pedig elég egyértelmű...

„A filctoll arra való, hogy papírra írj vele, nem az arcodra” – ilyen és ehhez hasonló beszólásokat kell elviselnie az amerikai Heidi Saussernek, mióta tetováltatta a szemöldökét.

A 37 éves nő először csak a körmeit csináltatta Jenny Day szépségszalonjában, majd egyik alkalommal megkérdezte a kozmetikust, hogy tudna-e kezdeni valamit a szemöldökével, amely korábban egy bőrbetegség miatt hullott ki. Heidi természetes hatású szemöldököt szeretett volna, Day pedig azt mondta, tud segíteni neki.

Sausser négyszer járt szemöldöktetováláson, melyekért 275 és 350 dollár, vagyis 75 és 100 ezer forint közötti összegeket fizetett alkalmanként. A végeredmény katasztrofális lett.

(Instagram/Heidi Sausser)

A kozmetikus ezek után ugyan felajánlotta a nőnek, hogy megpróbál alakítani a szemöldökén, ám azt nem ismerte el konkrétan, hogy hibázott.

Sausser végül beperelte a kozmetikust, 10 000 dolláros, vagyis mintegy 2,8 millió forintos kártérítést követelve. A bírósági meghallgatás pénteken lesz.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top