Szépüljünk

Utálják az anyukák a szexbabává plasztikázott nőt

Akadnak olyanok, akik megtiltották a gyereküknek, hogy szóba álljon az iskolában az ő lányával és fiával.

Miután a vőlegénye és két gyermekének apja megcsalta, Cindy Moore változásra vágyott. Előbb heti hét edzéssel és szigorú diétával drasztikusan lefogyott, majd mintegy 3 millió forintnak megfelelő összeget költött plasztikai beavatkozásokra azért, hogy a végén úgy nézzen ki, mint egy élő szexbaba.

A 32 éves brit nő extrém külseje azonban sokaknak nem tetszik. Többek között – kevés kivétellel – a többi anyának sem a gyerekei iskolájában. Akadtak köztük olyanok is, akik emiatt még azt is megtiltották a gyereküknek, hogy szóba álljon Cindy kisfiával és kislányával.

Cindy Moore (Profimedia)

„Szerintem a médiamegjelenéseim miatt nagyon féltékenyek lettek. A gyerekek az iskolában azt mondják, csinos és menő vagyok, egy celeb, de az anyukáik ki nem állhatnak engem, ami szomorú, mivel nem is ismernek” –panaszkodott Cindy.

A nő úgy érzi, senkinek sincs joga megítélni valakit a külseje alapján, és reméli, hogy ezt a viselkedést nem tanulják el tőlük a gyerekeik. (De, eltanulják.)

„Én azt tanítom a gyerekeimnek, hogy a látszat megtévesztő lehet. Soha ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján és soha ne bánts senkit amiatt, mert más, vagy más a véleménye!” – hangsúlyozta.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top