Szépüljünk

Egyre több nő dönt a szőrös hónalj mellett

Úgy tűnik, a női testet felszabadító kampányok végre célt értek, legalábbis a szőr terén, ugyanis egy friss felmérés szerint egyre több nő hagyja természetesen nőni hónalj- és lábszőrzetét.

Az elmúlt időszakban rengeteget olvashattunk női bloggerekről és sztárokról, akik a szőrös test mellett kampányoltak, a természetességet, vagyis még inkább a természetes választás legitim voltát hirdető hangok pedig úgy tűnik, célt értek – egy friss felmérés szerint egyre több nő dobja el a borotvát.

Egyre több nő dönt a szőrös hónalj mellett

A piackutatással foglalkozó Mintel szerint 2013-ban még a 16-24 év közötti nők 95 %-a borotválta a hónalját, míg 2016-ra ez 77 %-ra csökkent. Hasonló áll a láb borotválására is: 2013-ban a fiatal nők 92 %-a szőrtelenítette lábait, 2016-ban már csak 85 %-uk bajlódik vele.

Állítólag a különböző szőrtelenítő eszközök vásárlása is megcsappant, szóval kijelenthető, hogy végre sikerült leráznunk magunkról egy társadalmi nyomást – igaz, hogy csak egyet a sokból. Azért senkinek nem kell megijednie: a szőrös test nem lesz kötelező, aki a szőrtelenítés híve, nyugodtan csinálja továbbra is, a lényeg egyszerűen a döntés szabadsága!

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top