Szépüljünk

7 hajtrend, ami mindent visz 2017-ben

Nagy visszatérők és múlt évi kedvencek egyaránt lesznek az idei hajtrendek között, amelyek most, úgy tűnik, minden igényt és hajhosszt kielégítenek majd.

A természetes szó után frizurák esetén már-már szokássá vált kitenni, hogy hatású. Vagyis az, de igazából mégsem. Na, idén ez is másképp lesz, ugyanis ahhoz, hogy szuperdivatos frizurád legyen, tényleg elég lesz egy jó fodrászt keresni, aki elkészíti azt. Nem kell agyonformázni a hajunkat, tonnányi lakkot, habot, miegymást rákenni. Ha hullámos, örüljünk neki, ha nagyon göndör, annak is, mert a göndör haj 2017-ben határozottan szexi. A trendek kovácsai azonban nem álltak meg ennyinél. Hisz’ fogyasztani márpedig kell, a sok hajformázót is, így a fentiek szöges ellentéte is menő lesz, jelesül a szögegyenes frizkó. De lássuk is őket szépen sorban!

1. Mini pixie

Az örök klasszikus rövid frizura továbbra is színen marad, méghozzá egészen tömött verzióban. Ehhez persze nem árt, ha erős, vastag szálú hajunk van, és még egy kis hullám is csak dob a dolgon, ugyanis az idei változatban a rövidke tincsek sok-sok rétegben pihennek egymáson mindenféle ritkítás nélkül. A végső fazon kialakításához is csak minimális hajformázó szükséges, de akár el is hagyható, hiszen fő, hogy erőlködésmentes legyen a végeredmény. 

Megnézem
Összes kép (1)

 

2. Lenőtt frufru

Jó hír a frufrusok számára, mostantól nem kell kéthetente igazításra járni a fodrászhoz, hogy tökéletes hosszúságú maradjon homlokunk éke. Bátran növesszük csak meg hosszabbra, egészen, amíg lazán két oldalra nem tudjuk elsöpörni homlokunkból. A lenőtt, csinosabb nevén extra hosszú frufru ugyanis nagy divat lesz. 

Megnézem
Összes kép (1)

 

3. Copfok a fejtetőn

Ariana Grande sokat tett érte, hogy megszeressük a magasan, fejtetőn megkötött copfot, aminél egy a lényeg, legyen jó szorosan rögzítve. Azért egy ránctalanító arcfelvarrást ne akarjunk vele helyettesíteni, de kétségtelen, hogy idén ez az egyszerű, de nagyszerű frizura benne lesz a divat fősodrában. 

Megnézem
Összes kép (1)

 

4. Extrán egyenesen

Az elmúlt időszakban sokan temették már a hajvasalókat, mondván, hogy a természetellenesen egyenes haj már a múlté. Nos, tévedés, nem a múlté, sokkal inkább a jövőé! A középen elválasztott, szupersimára vasalt fényes frizura ugyanis nagyon divatos lesz. Ráadásul a hajhosszabbítással (vagy türelemmel) elért fenékig érő hajhosszal tovább fokozható a hatás! Cher nyomdokaiba lépve láthattuk már így Jourdan Dunnt és Rihannát is, sőt a Kardashian lányok közül is párat. 

Megnézem
Összes kép (1)

 

5. Átlapolva

A 80-as évek nagy kedvence újra befurakodott a fürdőszobai tükrök elé. Az egyik oldalról lazán áthajtott hajtömeg népszerűnek ígérkezik a hosszú hajúak táborában – a megfelelő trendkövetéshez azonban nem árt, ha nem csak a hajhossz van rendben, de kellő mennyiségű hajszállal is rendelkezünk. A volumen ugyanis a kulcsa az egésznek. És a szépen fénylő, ápolt haj. 

Megnézem
Összes kép (1)

 

6. Wet look újraértelmezve

Az olajtól csöpögő, épp-a-zuhany-alól-jöttem frizuráknak nagy keletje volt a múlt évben, népszerűsége pedig idén is ki fog tartani. Kim Kardashiant az MTV VMA-n láthattuk hiperszexi, nedves hatású frizurájával, de Shay Mitchell is elkészíttette magának az amúgy elég egyszerűen kivitelezhető frizurát, és Kendall Jenner is kipróbálta már, hogy áll neki. Két tuti fazonja is van ennek a frizurának. Az egyik esetében arcunkból a teljes hajtömeget fésüljük hátra a fejtetőn és kétoldalt is, hogy ne takarja füleinket, majd hagyjuk szépen leomlani hátunkon. A másik megoldás, ha a lazán átlapolós technikát alkalmazzuk: vagyis csapjuk át jobbról balra, vagy fordítva – kinek hogy tetszik –, a hajunkat, és már készen is vagyunk. 

Megnézem
Összes kép (1)

 

7. Bubi, bubi, bubi

A félhosszú haj szent Grálja, a bubifrizura idén is marad, ahol van: a népszerűségi listák élén. Most épp a lazán hullámos változata a legfelkapottabb, amit egy hajvasalóval is imitálni tudunk, felesleges hozzá a precíz formázás és a hajsütővas. A hajhossz egészen változatos lehet, a klasszikus bubifrizurahossztól a lobig, vagyis a long bobig bármit választhatunk. A hajvégeket ha tudod, szárítsd egyenesre, ne kunkorodjanak se befelé, se kifelé. Kendall Jenner ehhez is szép ötletet adott nekünk, de nem ő az egyetlen a hírességek sorában, aki kedveli ezt a laza hajviseletet. 

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top