Szépüljünk

24 éves szegedi lány Európa 3. legjobb fodrásza

Bámulatos magyar sikert könyvelhetett el a hétvégén Svédországban a szegedi Szőllősi-Vágó Éva. A szakmák nemzetközi versenyében, a fodrászok között a 24 éves lány a dobogó harmadik fokára léphetett. Szívből gratulálunk a csodás eredményhez.

December 1-3. között Göteborgban rendezték meg a szakmák nemzetközi versenyét. A szegedi fodrász az első magyar érmes az EuroSkills megmérettetések történetében, ahol 35 szakmában 28 országból mintegy ötszáz fiatal mérte össze tudását.

A 24 éves Szöllősi-Vágó Éva a III. SkillsHungary Nemzeti Döntőjén a fodrászok versenyében szerzett aranyérmet, így képviselhette hazánkat Svédországban. Kilenc hónapon át lázasan készült a versenyre, ahol aztán mesterfodrász felkészítőivel, Tombáczné Szemerédi Zsuzsával és Cseh Istvánnal, Hajas László támogatásával és volt oktatója, Meszlényi Tamásné Mária útmutatásával összesen hat kategóriában indult. Éva kedvence a női divat és a modern-klasszikus férfihaj volt. És a sok munka meghozta a gyümölcsét, Éva óriási magyar sikert ért el, a harmadik helyen végzett.

Éva mellett mindenképpen említést érdemel, hogy a szépségápolás és a virágkötészet területén is érmet hozott el hazánk. A kiváló magyar szereplés azért is nagyon fontos, mert a következő versenyt, a 2018. évi EuroSkillst Budapest rendezi – tudta meg a Délmagyar.

Az olasz győztes és a finn második helyezett mellett Szőllősi-Vágó Éva a harmadik helyet szerezte meg.
Az olasz győztes és az ezüstérmes finn lány mellett a harmadik, Szőllősi-Vágó Éva (jobbról)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top