Szépüljünk

Íme Brazília legszebb női feneke! – fotók

Miközben az első helyezett a győzelmének örült, csalódott riválisai között kitört a cicaharc.

Egy 24 éves szambatáncosnő, Erika Canela nyerte idén Brazíliában az országos fenékszépségversenyt.  Személyében most először nyert fekete lány a versenyen.

Erika nyerte a fenékszépségversenyt - fotó
Erika Canela

A győztes 6,4  millió forintnak megfelelő összegű pénzdíjat és modellszerződést is kapott.

“Nagyon meglepődtem, és boldog vagyok. Hálás vagyok anyukámnak, aki minden reggel szavazott rám” – mondta Erika.

A fenékszépségversenyen azonban némi cicaharc is kialakult, ugyanis két másik döntős, Danny Morais  és Karyn Alvyshave azzal vádolták meg egymást, hogy szavazatokat vásároltak, továbbá Morais szerint riválisának fenékimplatátuma van. Ami pedig ezen a versenyen tilos, kizárólag természetes formákkal lehet indulni.

dailymail.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top