Szépüljünk

Börtönbe került a szépségkirálynő, mert megsértette az elnököt

Egy isztambuli bíróság kedden 14 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Merve Büyüksarac korábbi török szépségkirálynőt, mert megsértette Recep Tayyip Erdogan egykori török elnököt.

A vád szerint a 27 éves modell Erdogant sértő verset osztott meg Instagram oldalán még 2014-ben, amikor Erdogan még miniszterelnök volt. Az egykori szépségkirálynő tagadta, hogy megsértette volna a politikust. A bíróság viszont bűnösnek mondta ki, de a kiszabott börtönbüntetést felfüggesztették; ha öt éven át nem “esik vissza”, nem kell börtönbe mennie.

Emre Telci, a szépségkirálynő ügyvédje bejelentette: panaszt tesz az ítélet ellen, s az ügyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszi.

Merve Büyüksarac 2006-ban volt Törökország szépe. Tavaly rövid időre őrizetbe vették, amiért 2014-ben megosztotta az Erdogant bíráló “A mester verse” című költeményt, amely a török himnusz szatirikus feldolgozása. Erdogant a vers nem említi név szerint, viszont utal az elnök családját övező korrupciós botrányra. Ügyvédje azt hangsúlyozta, hogy nem is védence tette ki a posztot a közösségi oldalra, csak megosztotta a bejegyzést. Erdogan jogi képviselője szerint azonban a vers nem tekinthető bírálatnak, hanem az elnök személye elleni támadás.

Elítélték a szépségkirálynőt, mert megsértette a török elnököt

Az elnök megsértéséért akár négy év börtön is kiszabható Törökországban, de Recep TayyipErdogan két évvel ezelőtti hivatalba lépését megelőzően alig alkalmazták ezt a paragrafust. Azóta viszont több mint 1800 ilyen büntetőper indult. A vádlottak között vannak karikaturisták, újságírók, de tizenévesek is.

forrás: Wikipedia
forrás: Wikipedia

Ezzel párhuzamosan a török hatóságok folyamatosan szűkítik az ellenzéki sajtó mozgásterét, jogvédők pedig arra figyelmeztetnek, hogy az egykor a muszlim demokrácia mintaállamának számító Törökországban a kormány szűkíti a szabadságjogokat. Erdogan visszautasítja azokat a vádakat, hogy tekintélyuralmi rendszert épít ki Törökországban, vagy korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top