Szépüljünk

Tüntesd el a szem alatti karikákat természetes pakolással

Táskák, karikák a szem alatt számtalan okból kialakulhatnak. Örökölhetjük is, de általában kialvatlanság vagy vízhiány, gyerekeknél pedig nagyon gyakran vérszegénység az oka.

Nem ritka, hogy belső szervek működési zavarának vagy enyhe allergiának az egyik tünete ez, főleg ha duzzanattal is együtt jár. Mivel ezen a helyen hihetetlenül vékony a bőr, egyszerűen rossz alvási szokások miatt is bedagadhat a szem, már az is elég, ha alvás közben a fej lejjebb esik, mint a nyak, s ezen a részen folyadék gyűl össze. Ilyenkor csak annyi a tennivaló, hogy tegyünk egy kisebb párnát is a fejünk alá éjszakára.

Le a szem alatti karikákkal!

A szem alatti bőr fokozott védelmet és bánásmódot igényel, ezt a részt ki kell hagynunk az arcpakolásokból; masszírozó mozdulatok helyett csak óvatos ütögetéssel vigyük fel ide a krémeket, szérumokat; alkoholtartalmú készítményekkel még véletlenül se kenjük, sőt az a legjobb, ha ide kizárólag szemkörnyékápolót használunk, legideálisabb esetben olyat, ami fényvédő faktort is tartalmaz.

Tüntesd el a szem alatti karikákat természetes pakolással

Ha viszont nem akarunk gyári készítményeket használni, van néhány csodaszer, ami mindegyikünk konyhájában megtalálható, s segítségükkel eredményesen (mégis a bőrt kímélve) vehetjük fel a harcot a szem alatti karikákkal.

  • A nyers burgonyát pépesre lereszelni és 10 percre a szem alá kenni. De ki is lehet nyomni a levét, s az ebbe mártott vattakoronggal borogatni.
  • Néhány lehűtött uborkakarika a szemre, azonnal hidratál, kisimítja az apró ráncokat, hűsít, frissít.

A folytatásért kattints a Katarzis caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top