Szépüljünk

Felejtsd el a plasztikát, inkább sminkelj profin!

Sok nőnek jut eszébe, hogy kés alá fekszik, és így segít magán, elrejti apró "tökéletlenségeit". Ezáltal azonban elveszítjük az egyediségünket és az általunk képviselt tökéletlenséget, ami saját személyünket tekintve és magunkra nézve a mi legtökéletesebb formánk.

Nem ítélem el azokat, akik kés alá fekszenek, én is arról álmodoztam egy időben, hogy megműttetem az orrom – sőt talán a jövőben újra ezt fogom gondolni –, de egyelőre lemondok róla. Kicsit úgy érzem, hogy attól elveszteném önmagam, és a saját magam által szajkózott “fogadd el önmagad” jelmondat ellen cselekednék.

Na de nem is erről szeretnék most beszélni, hanem arról, hogy milyen apró trükkökkel alakíthatunk arcunk vonásain, formáján, azaz hogyan tudunk olyan kinézetet megteremteni magunknak, ami a leginkább tükrözi azt, amilyennek láttatni szeretnénk magunkat.

1. Vékonyabb arcforma

Nos hála istennek a sminkkel azon is segíthetünk, ha túl kereknek, “dundinak” érezzük arcunkat, és szeretnénk, ha vékonyabbnak látszana, vagy formásabbnak. Na persze ne várjuk, hogy egy Angelina Jolie-féle csontos arcot kapunk, de sokat jelent a megfelelő tálalás!
Ebben az esetben a kontúrozás-kiemelés technikájával élhetünk, ezzel érhetjük el a kívánt hatást. A lent látható kép tökéletesen vázolja, hogy mely területre kell a highlightert és mely részekre a kontúrt feltenni. Ez optikailag karcsúsítja az arcunkat! Magam is szoktam alkalmazni, szerintem szuper.

Felejtsd el a plasztikát, inkább sminkelj profin

 

2. Teltebb ajkak

Bizony-bizony, itt sem az ajakfeltöltés az egyetlen megoldás. Hiszen miért is ragaszkodnánk annyira hozzá, ha van más megoldás is? Persze ez csak ideiglenes, de úgy gondolom, nem mindenkinek áll jól, ha nagyon vastag az ajka. Persze vannak olyan sminkek, amelyeknél a rúzs színe szinte követeli a telt ajkakat. Hogy tutira elkerüljük a kacsaszájeffektust – mert ugyebár ha korábbról nem is, legalább a Való Világ óta tudjuk, hogy elrontott ajakfeltöltés is létezik :’D –, nekem egy egyszerű praktikám van. Bár az én ajkaim nem kifejezetten keskenyek, a felső vékonyabb, mint az alsó. Amikor szeretném, hogy teltebbek és vastagabbak legyenek, akkor szájkontúrceruzával a kontúrvonalat nem a szám szélének felületén húzom meg, hanem közvetlenül mellette. Higgyétek el, már ez az apró trükk is beválik, és optikailag csodás eredményt érhetünk el vele.

3. Dús, hosszú pillák

A másik kedvencem. Imádom a gyönyörű, dús, hosszú szempillákat, amit általában kisbabákon szoktam látni. Sajnos nekem nem adatott meg. Ha nektek is rövid szempillátok van, esetleg ritka, vagy hosszú, de nem felfelé ível, hanem előre, akkor érdemes kipróbálni a műszempillát. Egy natúr változatot ajánlok, ezzel el tudod dönteni, hogy szeretnéd-e hosszú távon vagy sem. Tökéletes megoldás ugyanis erre a kérdésre a 3D vagy 4D szempilla felrakatása. Gyönyörűek! Ha elég eltökélt vagy és vállalod, hogy vigyázol rájuk, ápolod őket, akkor szerintem megéri.
Ha nem szeretnél tartósat felrakatni, akkor lehet felragasztani alkalmanként. A saját pilláidat szempilla-göndörítő és -spirál segítségével teheted még feltűnőbbé. Nekem például a szemöldökömnél bevált a ricinusolajas növesztés, megér egy próbát a pillákon is. Csak a szemedbe ne kerüljön!

Felejtsd el a plasztikát, inkább sminkelj profin

Még több tipp a DIY Make up blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top