Szépüljünk

Körömlakk készült a világ legszexibb cipőihez

Vissza a gyökerekhez. De miért is?

Christian Louboutin luxuscipőinek védjegye a piros talp, az azonban kevésbé köztudott, hogy a cipőtervezőt két évtizeddel ezelőtt épp egy üveg vörös körömlakk ihlette meg. A legenda szerint elemelte az asszisztense vörös körömlakkját, és azzal festette pirosra kollekciója tervein a cipők talpát.

Körömlakk készült a világ legszexibb cipőihez

“Visszaadom a körmöknek azt, amit sok évvel ezelőtt elvettem tőlük” – fogalmazott Louboutin abból az alkalomból, hogy augusztus elején a Sephora piacra dobja az első körömlakk-kollekcióját.

Körömlakk készült a világ legszexibb cipőihez

A termék első körben piros színben lesz elérhető, majd ősztől jön a többi árnyalat is. A felettébb dizájnos cipősarkakra emlékeztető üvegbe töltött lakkoknak igencsak megkérik az árát, hiszen darabonként 50 dollárba, vagyis nagyjából 11 ezer forintba kerülnek majd.

A célcsoportot persze nemcsak azok jelentik, akik meg tudják fizetni Louboutin több százezres luxuscipőit, de nyilván azok is, akik a cipőket ugyan nem engedhetik meg maguknak, de a körömlakkot meg fogják venni azért, hogy ők is birtokoljanak valami eredeti Louboutint. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top