Szépüljünk

Mire jó a cold krém?

A cold krémek paradox módon hidegérzetet keltenek a bőrön, mégis hideg időben szoktuk őket használni, például amikor kicserepesedik a kezünk. Víz, viasz, alkohol és valamilyen olaj keverékéből állnak.

Mire jó a cold krém?A cold krémeket manapság elsősorban bőrpuhítónak és regeneráló krémnek használják, régen a sminklemosásnak volt az elengedhetetlen kelléke a hűsítő, ápoló kence. A cold krémet egy Galen nevű görög orvos találta fel több mint száz évvel ezelőtt, mert a nőknek már akkor is kellett valami, ami hirtelen szebbé teszi a bőrt; nagy sikert aratott vele. Az eredeti recept szerint jojobaolaj, alkohol és glicerin keverékéből állt. A mai cold krémek is nagyjából ezeket az összetevőket tartalmazzák, hiszen alapvetően víz, viasz, alkohol és valamilyen olaj keverékéből állnak.

Azért hívják őket „cold” azaz „hideg” krémeknek, mert a bennük lévő alkohol erősen illékony, és párolgása közben hűtő hatást produkál. A párolgáshoz szükséges hőt az arcbőr melege biztosítja, így amikor felvisszük a krémet, rövid idő alatt kellemesen lehűti, aztán pedig szépen helyreállítja a kiszáradt bőrt. Ilyen nagyon hideg krém például a L’Occitane Cold Cream, ez ugyan meglehetősen drága, ahhoz képest, hogy csupán egy cold krém, ugyanakkor jobb a hidratáló hatása extra száraz bőrön, mint mondjuk az Estée Lauder hidratálójának, melyhez képest viszont igencsak olcsó.

Az alkohol azért kell ezekbe a krémekbe, mert különben nehéz lenne felvinni egy vizes-olajos keveréket, és nehezebben szívódna fel (ilyen pl. a kék tégelyes Nivea). Ki tenne mondjuk Carmexet az arcára (abban egyébként kámfor az illékony anyag, ízlés dolga, hogy szeretjük-e), holott az is, mint a cold krémek, azonnal rendbe tudná rakni az arcbőrt. (A bátrak egyébként kipróbálták náthától kipirosodott hámló orra, és csodát tett.)

Mire jó a cold krém?Házilag is készíthetünk cold krémet. Találtunk egy tuti receptet az antalvali.com-on, Tessytől: 

Hozzávalók:

• 100 g mandulaolaj
• 75 ml rózsavíz
• 25 g méhviasz

A méhviaszt és az olajat melegítsük kb. 70 fokra, a viaszt fel kell olvasztani. A rózsavizet ugyancsak lassan kell felmelegíteni 70 fokosra, majd óvatosan, kis részletekben, állandó kevergetés mellett adagoljuk az olajos elegyhez. Addig folytassuk a keverést, amíg a krém ki nem hűl. Kb. 1 hónap az eltarthatósága, érdemes hűvös helyen tárolni.

Nézd meg a legnépszerűbb cold krémeket!

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top