Szépüljünk

Drogfüggősége csúfította el az egykor gyönyörű modellt

Öt évvel ezelőtt még minden esélye megvolt arra, hogy topmodell legyen, ma hajléktalanként él a mindössze 28 éves Jael Strauss.

A fiatal nő 2007-ben szerepelt a Tyra Banks nevével fémjelzett Topmodell leszek című valóságshowban, ahol hatodik helyezést ért el. A műsor után egy amerikai ruhamárka modellnek szerződtette, sőt úgy volt, hogy saját kollekciót is tervez, de ebből végül nem lett semmi. Ahelyett ugyanis, hogy ismertségét kihasználva a karrierjét építgette volna, Jael inkább belevetette magát a féktelen bulizásba. Egy alkalommal például 50 Cent partiján annyira kifordult önmagából, hogy a rapper végül saját maga dobta be a medencébe lehiggadni.

A műsorban és napjainkban

Öt év alatt ennyit változott

Fotók: starcasm.com 

 

Bár a legjobb barátja még a műsor idején halt meg drogtúladagolásban, Jaelt ez nem tartotta vissza attól, hogy maga is a kábítószer rabjává váljon. Az évek során gyakorlatilag teljesen lecsúszott, metamfetamin-függő lett, arcát és testét sebhelyek borítják, a fogai javarészt kihullottak. Hajléktalanként él és annak ellenére, ahogy kinéz, sztriptíztáncosnőként keresi meg a pénzt, amit drogra költ. 

Mivel a családja nem tudott rajta segíteni, ezért a népszerű tévés pszichológushoz, Dr. Philhez fordultak. A műsor munkatársai előkerítették Jaelt, aki bele is egyezett a szereplésbe, ám az utolsó pillanatban kirohant a stúdióból és meg sem állt a parkolóig, a doktor azonban utánament és ott beszélgetett el vele. Azt azonban még nem lehet megítélni, hogy lesz-e bármiféle hatása a „terápiának”, vagy csupán a médiának szolgáltattak némi szenzációt a szerencsétlen nő nyilvánosság elé rángatásával…  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top