Szépüljünk

Új őrület: itt a szemöldök-beültetés

Túl sokat szedte, aztán nem nőtt vissza egy brit nő szemöldöke. Most hat órán keresztül ültettek be neki újat.

Fiatalkorában annyit szedte, hogy a most 30 éves brit Claire Culverwellnek nagyon vékonyka lett a szemöldöke. Jegyezzük meg halkan, ezzel a problémával nincs egyedül. De a lényeg, hogy Claire 3500 fontot, nagyjából  1 millió 300 ezer forintot költött új szemöldökre.

A fogorvosként dolgozó nő azt mondta, nem tudta, ha túl gyakran szedi szemöldökcsipesszel a szemöldökét, akkor egy idő után nem nő vissza. „Amikor rájöttem, hogy mit tettem, addigra már túl késő volt.” Ezek után szemöldökceruza nélkül nem lépett utcára, de nem tetszett neki, hogy rajzolt a szemöldöke. „Zavart, hogy a pácienseim mit gondolnak, amikor beülnek a székbe” – magyarázza a 30 éves nő, miért döntött a beültetés mellett. Hát, nem vagyunk benne biztosak, hogy a fogorvosi székbe ülve a betegeinek Claire szemöldökén járt az esze.

Műtét előtt és után
Műtét előtt és után

Több mint 6 órán keresztül ültették be a saját haját a kitépett szemöldöke helyére, így a színe is passzol. „Visszakaptam a szemöldököm, szinte a régi, ezt pedig csak néhány hetente kell levágni” – mondta elégedetten a 30 éves brit nő.

„Nem hiúságból csináltattam, hanem azért, hogy boldog legyek és magabiztos újra. Tudom, hogy ez felszínesen hangzik, de tényleg megváltozott az életem, amióta újra van szemöldököm!” A fotót elnézve egyébként nekünk tetszik az eredmény, még ha kicsit távol áll is tőlünk több mint 1 milliót költeni új szemöldökre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top