Szépüljünk

Fejszorító sisak és barátai – dilis szépségkütyük Japánból

Fiatalító sisak, arctornáztató fejmaszk és bizarr csizmának látszó vádlimasszírozó. Őrült japán szépségkütyük haladóknak!
forrás:japantrendshop.com
Forrás: japantrendshop.com

Elsőre menő fejvédőnek látszik, akár lehetne valamelyik olimpikon nő sportos kiegészítője is, de persze nem az. A fejre, arca csatolható sisakszerű valami egy csodás újítás – természetesen japán szépségmesterek fejéből pattant ki az ötlet.

A Pin Up! arcmaszkot 70 fontért, nagyjából 28 ezer dobálják, és most röhögünk rajta, de lehet, 10 év múlva már minden magára adó nő csakis ilyennel a fején bújik ágyba. Nem hagyja, hogy alvás közben csak úgy ide-oda lobogjon az arcunk, így nem lesznek ráncaink – legalábbis ezt ígéri a gyártója. Meg azt is, hogy ha ezt használjuk, nem kell plasztikai sebészhez mennünk. A használati utasítás szerint csak szépen, szorosan rákapcsoljuk a fejünkre, és már mehet is a pihentető alvás. Arról, hogy vajon a férjek és pasik mit szólnak hozzá, ha egy ilyennel a fejünkön bújunk melléjük az ágyba, már nem szól az arcmaszk leírása.

De hogy ne maradjon ki a jóból az sem, aki nem akar szorosan bekötözött fejjel aludni: létezik egy nappali maszk is, amiben arctornát is végezhetünk. Napi 10 perc tátogás ebben a maszkban csodát tesz – persze szintén a gyártó ígérete szerint. Csak ha becsenget a postás, ne felejtsük el levenni – nem biztos, hogy a magyar kézbesítők fel vannak készülve a legújabb japán trendekre.

A japánok gondolnak a fejünkre! A következő kedvencünk egy cuki kis párna, ami valójában két tenyér. Nem is akármilyen tenyerek: valódi terapeuták kezéről mintázták a leírása szerint, és erősíti a hátgerincet. Eddig azt hittük, hogy nem a gyógymasszőrök kezének a formája számít, hanem az, hogyan használják a tenyerüket, de ha ezt ígéri a japán csodapárna, ám legyen…

forrás:japantrendshop.com
Forrás: japantrendshop.com

Ha már egyenes a hátgerincünk, érdemes a lábainkra is figyelni. Japán megoldás – mint minderre – erre is van. Elsőre súlyos lábtörés utáni rehabilitációs eszköznek látszik vagy egy übertrendi csizmának, de csak egyszerű lábmasszírozó szerkezet. Miért csak a talpunkat masszíroztathatnánk egy géppel, ha a vádlinkat is lehet?

A kedvencünk pedig ez a kis sárga glória, ami a kis tüskéivel nyomja a fejbőrünket, s ha még húzogatjuk is a fogójánál fogva, felpezsdíti a vérkeringésünket és búcsút vehetünk a fejfájástól. Elképzeljük a férfi kollégáink arcát, meg a nőkét is, amikor nem egy fejfájás-csillapítót kérünk tőlük, hanem előkapjuk a „glóriánkat” és a monitorunk mellett becsukott szemmel nekilátunk a fájó fejünknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top