Szépüljünk

Kitiltja a túl vékony modelleket a Vogue

Egy hat pontból álló kódexet állított össze a legnevesebb divatmagazin, amelyben megfogadják, anorexiás vagy 16 év alatti modellek többet nem szerepelhetnek a hasábjaikon.

Nem kér a csontsovány modellekből a Vogue„Nem dolgozunk olyan modellekkel, akiknek táplálkozási zavaruk van. Csak olyanokkal, akik egészségesek” – áll a Vogue szerkesztői által összeállított kódexben. „Egészséges testképet szeretnénk sugározni” – mondta Jonathan Newhouse, a Vogue-t kiadó vállalat igazgatója a Daily Telegraph szerint.

Nemcsak a zörgő csontú modelleket száműzik a divatmagazinból, hanem a 16 évnél fiatalabbakat is: a kódex egyik pontja szerint ezek után már elkérik a lányok személyigazolványát, hogy 13 évesen ne futkározzanak a kifutókon. A fiatal modell lányoknak pedig egy mentorprogramot indítanak, hogy az idősebb, tapasztaltabb modellek tanácsokkal segíthessék őket.

Az erősen vélemény- és alakformáló divatmagazin 19 országban jelenik meg világszerte, és bár régóta borzolják a kedélyeket a csontsovány modellek, valamiért  csak most látták elérkezettnek az időt, hogy tegyenek valamit, hogy a modellek és persze a modelleket nézegető olvasók is jobban érezhessék magukat.

Pár éve egy 21 éves brazil modell bele is halt az őrült koplalásba. A Vogue egyébként nincs egyedül az egészségtelenül sovány modellek elleni harcban. A német Brigitte magazin pedig már évekkel ezelőtt letiltotta a vézna csajokat. Egy amerikai magazin provokatív fotóval kampányolt, amelyen egy jelenlegei „szabványnak” számító modellt ölel egy kövérnek számító plus size modell. Nagy-Britanniában betiltottak egy fürdőruhareklámot, amelyet egy igazán anorexiás modellel reklámoztak, és egyébként a szigetországban már a próbababák egy részét is „felhizlalták”, hogy  jobban hasonlítsanak a hús-vér nők alakjához.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top