Szépüljünk

Milyen arckrémet használ Kate Middleton?

Katalin hercegnő arckrémet vásárolt magának, és szokásához híven ismét nem a luxusboltok polcain keresgélt.

Kate Middleton beéri olcsó arckrémmelKatalin hercegnőről már többször kiderült, hogy a puccos divat-, illetve kozmetikai márkák termékei helyett szívesen választ a hétköznapi nők számára is elérhető és megfizethető holmikat. Így tett például az esküvőjén, amikor egy – addig legalábbis – kevéssé ismert brit cég, az Illuminum gardéniaparfümjét fújta magára, és így akkor is, amikor a napokban betért egy londoni illatszerboltba arckrémet venni.

A hercegnő ugyanis ezúttal sem egy méregdrága luxuskencét, hanem a Nivea Pure & Natural hidratáló nappali krémét vásárolta meg, melynek ára a szigetországban 5,10 font, azaz átszámítva nagyjából 1500 forint.  

„Katalin olyan volt, mint bármelyik vásárló, amikor odalépett a pulthoz és arckrémet kért. Barátságos volt és beszédes. Amikor másodszor odanéztem, csak akkor vettem észre, hogy ki is ő” – nyilatkozta a brit Telegraph magazinnak az üzlet egyik dolgozója.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top