Szépüljünk

Ártalmas a hajegyenesítés?

Az Egyesült Államokban és Kanadában több egészségügyi szervezet is vizsgálja az úgynevezett brazil hajegyenesítéshez használt vegyszert, elképzelhető ugyanis, hogy az ártalmas az egészségre.

Az ügy az amerikai Oregon államban pattant ki, miután a helyi szépségszalonok dolgozói mind többen kezdtek szemirritációra, az orrukban égető érzésre és nehéz légzésre panaszkodni. Az Oregoni Egyetem kutatói kiderítették, hogy a hajegyenesítő formula 4,85–10 százalék formaldehidet tartalmaz, a Health Canada szakemberei pedig még ennél is magasabb, 12 százalékos értéket állapítottak meg. Ezek az arányok ijesztően magasak ahhoz viszonyítva, hogy kozmetikai termékek esetében maximum a 0,2 százalékos formaldehidtartalom tekinthető biztonságosnak.

Káros a hajegyenesítés?

A hajegyenesítő gyártója, a Brazilian Blowout viszont a hónap elején kiadott közleményében tiltakozott az oregoni kutatók vádjai ellen, mondván, hogy termékük egyáltalán nem tartalmaz formaldehidet. Pár nappal később, egy újabb nyilatkozatukban ezt már némileg módosították: független szakértők véleményére hivatkozva elismerték, hogy a szer nyomokban tartalmaz ugyan formaldehidet, ám annyira csekély mennyiségben, hogy továbbra is kitartanak amellett, hogy az nem ártalmas. Végül a cég egy harmadik közleményt is kiadott, melyben azt állították, hogy az Oregoni Egyetem szakembereinek kutatási módszere hibás.

Hivatalos állásfoglalás egyelőre még nem született az ügyben, a Kanadai Egészségügyi Minisztérium azonban kiadott egy ajánlást arra vonatkozólag, hogy a szépségszalonok lehetőleg töröljék szolgáltatásaik közül a brazil hajegyenesítést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top