Szépüljünk

Utazás a szépség körül

A világ kozmetikai iparát hatalmas nemzetközi vállalatok uralják, és a divatdiktátorok képesek egyes népek szokásait az egész világon követendővé tenni. Ennek ellenére a különböző kultúrák a szépségápolás terén is ragaszkodnak a saját hagyományaikhoz.

Európa sem egységes

Kezdetben a fejlett antik görög és római testápolás, a török fürdőkultúra az egész kontinensre hatást gyakorolt. Aztán a középkor – ne szépítsük – bűze és mosdatlansága után szerencsére hamar fejlődésnek indult újra a szépségápolás az öreg kontinensen is. A laboratóriumokban előállított parfümöket, a modern szappanokat az olasz–francia térségnek köszönhetjük. A mediterrán térség kincseit (például olíva-, narancs-, rózsaolaj) a manapság divatos natúrkozmetikai ipar is kiaknázza. Minden göndör hajú nő a Kánaánban érezheti magát egy spanyol drogériában, annyi az erre a hajtípusra kifejlesztett készítmény, mit sem törődve a szögegyenes haj divathóbortjával. Az olasz nőket – hála az égnek – nem igazán lehet szőke tincsekre rávenni, ám lázba jönnek, ha modern testfeszesítő termékekről vagy új illatokról hallanak, és igazi mesterei az úgynevezett natúr sminknek, miközben profin használják a bronzosítókat. Európában a francia nők a legfogékonyabbak a ráncok elleni újdonságokra, és bár egyáltalán nem lelkesek, ha a tornatermi edzésekről van szó, rettegnek a túlsúlytól, ezért minden kozmetikai eszközt bevetnek filigrán testalkatuk megőrzése érdekében. A német vásárló tudatosan költ, a kozmetikai termékek vásárlása során is figyel az ár-érték arányra. Lelkes vásárlói a hagyományos német márkáknak. Kétségtelen, hogy a szépségipari termékeket előállító hatalmas francia kozmetikai gyárakhoz hasonlóan a legnagyobb német kozmetikai cégek – több svájci márkát is felvásárolva és a gyógyszeriparral karöltve – folyamatosan szolgáltatják a hagyományos és megbízható minőséget.

 

Japán – a fehér diadala

A művészetekre és a szellemi szórakozásra felesküdött gésák az íratlan szabályok szerint elérhetetlen érzékiséget sugároztak. Alsónemű nélkül tekerték testükre a selymet, a felfésült hajköltemények a csábító tarkójukat hangsúlyozták, ám mindez csak a csodálat kivívását szolgálta, érinteni nem lehetett őket. Az arcukat, a nyakukat, a dekoltázsukat, a vállukat – mindazon területeket, amelyeket a ruha nem takart el – vastagon festették, hogy kéz ne érinthesse a bőrüket. Miután egy enyvhez hasonló anyaggal „lealapozták” a bőrt, ecsettel vitték fel a vastag fehér festéket, amelyet púderrel rögzítettek. Pontos szabályok szerint sminkelték feketével a szemüket és pirossal a szájukat.

Az idei nyár egyik meghatározó sminktrendje és a japán nők többsége által áhított fehér arcszín a gésák tradícióján alapul. Bár manapság a japán nagyvárosokban egyre több fiatal nő visel napbarnított színeket nyújtó sminket, és jár szoláriumba, a fehér bőr hagyománya a mai napig erősen él az ázsiai szigetországban. Mindez hihetetlenül tudatos bőrápolással társul. A világon a japán nők rendelkeznek a legtöbb ismerettel a bőrápoló termékekkel kapcsolatban. Nyitottak minden tégelybe, flakonba zárt tudományos újdonság azonnali kipróbálására. Számukra teljesen természetes, hogy az éjszakai és a nappali krémek mellett szérumokat, pakolásokat alkalmazzanak. Örömmel használnak akár testtájanként más-más bőrápolót a kívánt hatás elérése érdekében. Mivel érdeklődésük mellett kellő vásárlóerővel is rendelkeznek, nem csoda, hogy a világ összes kozmetikai gyártója lenyűgöző kínálatot nyújtó üzleteket nyitott a japán városokban, és a legtöbben közülük az újdonságaikat először itt mutatják be. Sokuk számára az is természetes, hogy a szofisztikált vásárlók igényeihez igazodva olyan termékeket is árulnak, amelyeket sehol máshol a világon nem forgalmaznak.

Mesés Kelet – összhangban a természettel

  • Gyöngyprotein a krémekben és az arcfestékekben – csak pár éve hallunk róla itthon. Nem úgy Kínában, ahol a porrá őrölt édesvízi gyöngyöt nemcsak külsőleg alkalmazták a szépség fokozására, hanem ital formájában is fogyasztották.
  • Bár nem csak Indiának köszönhetjük a tetoválásokhoz is mintát adó testfestést, tény, hogy jelenleg a világon a legtöbb hennát itt állítják elő. A henna mellett mesés hajkoronájuk ápolására különféle olajokat használnak. Mesterei a test illatosításának is, az ókori görögök hagyományait követve alkalmazzák a természetes illatokat a test különböző pontjain. A szépségápolásban ma is alkalmazzák az ájurvédikus orvoslás pilléreit, kihasználva a növényekben rejlő lehetőségeket.
  • A sminkpalettán az egész világon a mai napig sikeresen jelen lévő fekete szemfestést is a közeli és távolabbi Keletnek köszönhetjük. Míg Közel-Keleten khôlnak, Indiában kajalnak nevezik a szem kiemelésére használt fekete szemfestéket. Alapanyaga minden esetben az antimon nevű ásvány, amelyet addig izzítanak, míg hamuvá nem alakul. Ezt összetörik, többször átszitálják, és az így kapott púderfinomságú port használják festésre.

Egyesült Államok – semmi szerénység

További cikkek a témában:
Szépítő ásványok »
Legszebb Önmagad legyél!
Villámgyors szépségtrükkök »

Ti írtátok – fórumajánló:
Szépségápolás »
Szépségtippek »
Otthoni szépségtrükkök »

Már nyomokban sem észlelhető az indián őslakosok kéznyoma az USA szépségápolási szokásain. A minden újdonságra nyitott, rendkívül divatérzékeny átlagos amerikai nő hajlamos a végletekre. A már-már szénégette szoláriumbarnaság hóbortja után olyannyira terjedőben van a félelem az UV-sugárzástól, hogy valószínűleg az Egyesült Államokban fogják a világon először komolyan korlátozni jogszabályok által a szoláriumok használatát. A tervek szerint 18 éves kor alatt tilos lesz a látogatásuk. Az európai szokásoktól eltérően jóval többet használnak a sminktermékekből, és a harsány színektől sem riadnak vissza. Amellett, hogy hatalmas kozmetikai áruházak kényeztetik őket – az európait messze felülmúló sminkbemutató és -kipróbáló lehetőségekkel –, szívesen vásárolnak szépségápolási termékeket katalógusokból és internetes áruházakból is. Értékelik és megfizetik a szaktudást, számukra teljesen természetes, hogy akár külön a szemöldök ápolására szakosodott szalonok szolgáltatásait is igénybe vegyék.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top