Szépüljünk

Fogszabályozás és szájhigiéné

Gyermekeik szabálytalan fogazata láttán, egyes szülõkben azonnal felmerül a fogszabályozás lehetõsége. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy a fogszabályozó használata mellett, még fokozottabban kell ügyelni a fogak szuvasodás elleni védelmére.




Gyakran merül fel a szülőkben gyermekeik kusza fogazatát követve vagy esetleg az iskolaorvos ajánlására, hogy mikor érdemes, illetve szükséges szabályozni a fogakat. Sok tévhit él ezzel kapcsolatban. Az egyik leggyakoribb, mikor a szülők azt gondolják, hogy ráér az, majd ha a gyerek túl van a tejfogváltáson, vagyis tinédzserkorban. Nagyon fontos, hogy akár 2-3 éves kortól kezdve a gyermeket rendszeresen lássa fogszakorvos, mert bármnnyire is hihetetlen, vannak olyan eltérések, amiket már ilyen életkorban – tehát a tejfogazati időszak alatt – el kell kezdeni kezelni. Ilyenkor kell a gyereket megvizsgálni abból a szempontból is, hogy a fogazatuk mennyire hajlamos a szuvasodásra, és megtenni az első lépéseket a szájhigiénés oktatás területén.

A fogszabályozások többsége a vegyes fogazati időszakra esik. Ekkor kerül sor az ún. kivehető vagy köznyelven éjszakainak titulált készülék használatára. Az ma már többé-kevésbé köztudott, hogy a fogszabályzó készülék külön tisztítást igényel. Fel kell hívni a szülő és a gyermek figyelmét arra is, hogy maga a fogszabályzó készülék is egy lepedékgyűjtő hely, illetve a szabályozandó torlódott fogazat – nehezebb tisztíthatósága miatt – maga is gyakrabban esik áldozatul fogszuvasodásnak.






A fogszabályzó készülék használatakor tehát nemcsak fokozttabb szájhigiénére, hanem esetenként kiegészítő kezelésekre is szükség van.

A maradó fogazaton tinédzser- vagy fiatal felnőtt korban rögzített (fogakra ragasztott) készülékkel végzett szabályozás még inkább a fogszuvasodás irányába hathat, ha nem óvjuk fogainkat fokozottabban. Ekkor egyrészt alapos és a hagyományos fogmosásnál komplexebb fogtisztítási technikára van szükség, másrészt a fogak számára fokozottabb fluoridos védelmet kell biztosítani, nemcsak a készülék viselésének ideje alatt, hanem a készülék eltávolítása után is, amikor a fogzománc remineralizációját (újrakristályosodását) kell elősegíteni. Mindezeknek a követelményeknek tesz eleget az elmex gél, amelynek alkalmazását a fogszabályozás ideje alatt, illetve azt követően is minden fogorvos különösen ajánlja.






Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top