Szabadidő
Szponzorált tartalom

Önzés, vagy így természetes?

Szülőket kérdeztünk arról, hogy szoktak-e a gyerekeik nélkül kikapcsolódni. Nem lepődtünk meg a válaszokon.

„Én nagyon sokáig azt hittem, akkor vagyok jó szülő, ha állandóan a gyerekeim mellett ülök, és »értük« lemondok mindenről. Aztán megismertem egy vagány anyukát, akinek először rácsodálkoztam az életvitelére, aztán pedig rájöttem, hogy mennyire jól csinálja. Eljárt mozogni rendszeresen, a férjével moziztak, wellnesseztek. Amikor megkérdeztem tőle, hogy gyerekek mellett ezt hogyan tudja kivitelezni, azt mondta, nagyon könnyen, ugyanis ennyi feltöltődés nekik is jár. Láttam, hogy sokkal boldogabb, mint a legtöbb anya a környezetemben. Akkor rájöttem, hogy úgy leszek valóban jó a gyerekeimmel, a kiegyensúlyozott vagyok. Azóta sokszor összehozzuk a randit a férjemmel, voltunk wellnessezni, vacsorázni, kávézni, de sétálni is eljárunk kettecskén. Azt élveztem a legjobban, amikor Magyarország legkedveltebb fürdőhelyének felnőttbarát szállodájában, a Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévízben töltöttünk néhány csodás napot.”

Jól sikerült a pihenés

„Nem voltam soha nagyon eljárogatós, de amikor a második gyerekemmel otthon voltam szülés után, azt éreztem, hogy vagy kiszabadulok a hétköznapi mókuskerékből, vagy megőrülök. A férjemnek mondtam, hogy szeretnék kikapcsolni, meg hát látta is, hogy mennyire feszült vagyok, így másnap meglepett egy wellnesshétvégével, és beszervezte anyámat a gyerekekhez. Nagyon jól sikerült a pihenés, és utólag látom is, hogy mennyire szükségem volt rá akkor. Azóta voltunk már többször pihenni, koncerten, moziban, és mondhatom, hogy sokkal jobban lettem.”

wellness kapcsolat

A kapcsolatunknak is jót tesz

„Emlékszem, mennyire jól éreztük magunkat az egyik esküvőn a feleségemmel, az volt az első alkalom, hogy a fiamat nem vittük magunkkal, hanem ketten kapcsolódtunk ki. Áttáncoltuk az egész estét, újra szabadnak éreztük magunkat. Másnap reggel elhatároztuk, hogy ezt megismételjük, és legalább egyszer minden hónapban 1-2 éjszakára elvonulunk. Javarészt sikerül is betartani, és ez a kapcsolatunknak is jót tesz. A fiunk semmit sem vesz észre ebből, valamelyik nagyira bízzuk ilyenkor. Sokszor ő maga mondja, hogy alig várja, hogy újra a nagyival bulizhasson, míg mi kikapcsolódunk.”

Kapcsolódó

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top