Szabadidő

Magyar Vasúttörténeti Park (x)

Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja

XII. EURÓPAI KERTI VASUTAK TALÁLKOZÓJA A MAGYAR VASÚTTÖRTÉNETI PARKBAN

2018. AUGUSZTUS 18–19.

Augusztusban tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Kerti Vasutak Találkozója a Vasúttörténeti Parkban. Idei újdonság, hogy szombaton meghosszabbított nyitvatartással várják az érdeklődőket!

A park egyik leglátogatottabb rendezvénye igazi kuriózum a kisvasút iránt érdeklődők körében, ugyanis a környező országok, így idén szlovén, osztrák és horvát résztvevők dízel-, elektromos és gőzmozdonyainak kicsinyített másait lehet megcsodálni, ahogy felvonulnak az apró sínpályán. A program különlegessége, hogy a kismozdonyok mögé fel is ülhetnek a gyerekek és szüleik, és körbeutazhatják az alagúttal, tavacskával színesített kerti vasúti pályát.

Az eseményhez csatlakozik a Miniversum is, amely miniterepasztallal, vasútépítő játékkal és lufifújó versennyel várja a legkisebbeket.

A szervezők idén szombati meghosszabbított nyitvatartással kedveskednek az érdeklődőknek, azaz este 10 óráig lehet a parkba kilátogatni és akár fáklya fénye mellett kerti vasutazni.

Természetesen a kismozdonyok és a fenti színes programkavalkád mellett a park interaktív szolgáltatásai is kipróbálhatóak, így a látogatók utazhatnak nagy gőzmozdonyon, lóvasúton, sínautóban vagy akár hajtányon.

További információk: www.vasuttortenetipark.hu és www.facebook.com/vasuttortenetipark

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top