Szabadidő

„…így szeretem a munkámat: sokszínűen, muzsikával gazdagon”

Szilveszter estéjén két vendéggel, Náray Erika és Urbán Orsi jazzénekesnőkkel egészül ki a Budapest Jazz Orchestra (BJO) a Pesti Vigadó Dísztermében hallható koncertjén. A művésznőket arról kérdeztük, hogyan találtak egymásra a BJO-val, beszélgettünk jazzről és inspirációról, továbbá arról, hogy milyen lesz a 2018-as év utolsó koncertje.


Hogyan kezdődött a kooperáció a BJO-val?

Urbán Orsi: A BJO karrierjét a kezdetek óta figyelemmel kísérem. Közel áll hozzám az a fajta hangzásvilág, ahogy egy big band megszólal, mind a klasszikus, mind a modernebb korszakokon keresztül. Mivel én is körülbelül akkor kezdtem a pályámat jazzénekesnőként, amikor a zenekar szárnyra kapott, a kezdetektől felléptem velük különböző műsorokkal, és ez szerencsére azóta is tart. A zenekar az eddigi 20 év alatt rengeteg műsort állított össze, lemezt készített, külföldi és hazai vendégekkel szerepelt, ezért nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek.

Erika, korábban azt nyilatkoztad, hogy a jazz voltaképpen egy szitokszó. Mit értesz ezalatt, és mi a megoldás arra, hogy közelebb engedjék magukhoz a jazzt az emberek?

Náray Erika: Nagyon sokan azt gondolják, hogy a jazz valami elvont, csak a szakma által hallgatható valami, ami a közönség számára élvezhetetlen. Én viszont azt mondom, nem feltétlenül Miles Davis segítségével kell megszerettetni a műfajt, lehet fokozatosan adagolni, például egy jó kis big bandes hangzással. Ha megszeretik Ella Fitzgeraldot, Frank Sinatrát, Duke Ellingtont vagy a mostanában oly népszerű Michael Bublét, onnan már bárhová eljuthatnak.


Orsi, mit gondolsz a jazz és az emberek kapcsolatáról?

Urbán Orsi: Azt hiszem, hogy az emberek elméletben sokkal jobban félnek a jazztől, és alaptalan előítéleteik is vannak ezzel a zenével kapcsolatban; a gyakorlatban viszont nagyon befogadók, sőt újra népszerűvé válik ez a műfaj, és egyre nyitottabbak rá. Talán sokkal többet hallanak is jazzt, mint amennyire ennek tudatában vannak. Ha jó jazzkoncertre megyünk, az szabadságot, kikapcsolódást, kreativitást ad a hallgató számára, és remélem, hogy minél inkább így lesz a jövőben is. Mi, jazz-zenészek is azon vagyunk, hogy a kapcsolat egyre szorosabb és élménydúsabb legyen.

Erika, filmekben és színpadon játszol, mellette szinkronszínészként és énekesnőként tevékenykedsz. Orsi, tanítasz a Bartók Konziban és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén. Fellépések következnek, lemezek készülnek, interjúk és tévéműsorok várnak titeket, sőt a családi és baráti programok is helyet kapnak az elfoglaltságaitok között. Mindezt felsorolva szóljatok, ha kimaradt valami, szeretném megkérdezni, hogy hány órából kellene, hogy álljon egy nap nektek?

Náray Erika: Változó, néha jó lenne, ha 48 órából állna, és mindenre maradna elég idő. Leginkább az emberi kapcsolatainkra és a családra, magunkra. Törekszem rá, hogy a legnagyobb hajtásban se hanyagoljak el senkit, akit szeretek.

Urbán Orsi: Talán annyit fűznék hozzá a hősi lajstromunkhoz, hogy mindketten édesanyák is vagyunk. Nem tudom, hány órából kellene, hogy álljon egy nap, de személy szerint, ha sokszor el is fáradok, mindig úgy érzem, hogy így szeretem a munkámat: sokszínűen, muzsikával gazdagon. Nekem ez egyben feladat és hobbi is. Azt hiszem, manapság nagyon sok dolgozó nő és anyuka van ilyen helyzetben, és megpróbáljuk ezt 24 óra közé szorítani.


Mindig érdekel a kérdés, hogy vajon azok, akik hivatásszerűen zenével foglalkoznak, mennyit hallgatnak zenét, illetve milyen zenei inspirációból merítenek. Mit hallgattatok vagy hallottatok legutóbb, ami hatott rátok? Melyek a kedvenc előadóitok és lemezeitek?

Náray Erika: Jó esetben sokat és sokfélét, jazzt, popot, komolyzenét, bármit, ami megérint. Felsorolni se tudom, hány előadó volt rám hatással, de ha 10 CD-t vihetnék egy szigetre, abban biztosan ott lenne egy Sting, egy Steve Wonder, egy Ella, egy Miles Davis, egy Weather Report… hú, kevés lenne 10 CD.


Urbán Orsi: Sok zenét hallgatok, tanítás, illetve koncert alatt is, melyek egyben inspirálnak is, hiszen a jazz műfaja improvizatív, azaz nem hallom kétszer ugyanazt ugyanúgy. Emellett a kedvenceimet szakaszosan újrahallgatom százszor, mert az is épít. Ezek mellett hallgatok új zenéket is, amiket nem ismertem korábban, vagy most születnek, mert ezekből is tanulhatok: mindenfélét, jazzt, soult és klasszikus zenét is. De van olyan nap, hogy nem tudok már többet befogadni. Annyit hallgatok, amennyi jólesik.

Sok kedvenc előadóm van, természetesen főleg vokális zenék, például Will Downing, Chaka Khan, Kurt Elling, Djavan, Natalie Cole – persze a teljesség igénye nélkül. Mostanában Gretchen Parlatót hallgatok, Rachmaninovot, Bach-motettákat újra és újra vagy Roberta Gambarinit.

Visszakanyarodva a szilveszteri koncertetekhez. Mire számíthat a közönség?

Náray Erika: Fergeteges bulira, csupa ütős slágerrel, mindezt az ország legjobb big bandjével! És ez csak egy helyen lesz látható, hallható, mégpedig szilveszter estéjén a Pesti Vigadóban. Ha nem szerepelnék, akkor nézőként lennék ott.

Urbán Orsi: Azt hiszem, mindenekelőtt egy fantasztikus zenekart, aminek élő megszólalása már önmagában lehengerlő, műsorunkon pedig a swingkorszak gyöngyszemeitől kezdve a modernebb hangszerelésekig főleg örökzöldek és klasszikus dallamok találhatók majd.


Szoktatok-e újévkor fogadalmat tenni? Ha tettetek már, akkor elárultok-e nekünk egyet?

Náray Erika: Persze, és a legritkább esetben tartom be. 😊 Sport, diéta, nyelvtanulás… soroljam????

Urbán Orsi: Mindig fohászkodom magamban, hogy a családomra több időm jusson türelmes odafigyeléssel, és hogy többet mozogjak. Ebben a sorrendben szokott a megvalósítás is alakulni.

PROGRAMAJÁNLÓ

BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA SZILVESZTER | SZTÁRVENDÉGEK: NÁRAY ERIKA ÉS URBÁN ORSOLYA | 2018. 12. 31. | Pesti Vigadó | Díszterem | Jegyvásárlás

Kösd össze a koncertélményt a Pesti Vigadó páratlan épületének felfedezésével! Jegyek elérhetők a magyar (18:00) és az angol (17:00) nyelvű túrákra. A koncertre és az idegenvezetésre a jegyeket külön kell megváltani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top