Szabadidő

Egy autó, ami kiszakít az időből – Skoda KAROQ-teszt

„Skodát fogtok tesztelni? Azért az nem olyan izgi” – mondta több ismerősünk, amikor elmeséltük, mire vállalkoztunk. Nagyobbat nem is tévedhettek volna a fanyalgók, a KAROQ ugyanis teljesen megvett minket.

Persze rögtön meg is védeném azokat, akik a fenti lefitymáló véleményüknek adtak hangot. Egyikük sem skodás ugyanis, és az ő fejükben a Skoda még a szomszéd Pista bácsi ősöreg, nagy becsben tartott téglavörös verdáját jelenti 1982-ből, ami lassan, de biztosan elvisz bárhova, igaz, komolyabb emelkedőn a hűtővize azért felforr időnként.

De ez már történelem, úgyhogy most ugorjunk egy nagyot az időben. Az idei tél egyik legzordabb, havas hétvégéjén kaptuk meg tesztelésre a Skoda egy vörös metál KAROQ 1,5-ös elsőkerék-meghajtású benzines példányát. A terv az volt, hogy a városi pörgésből kiszakadva bebarangoljuk vele a dimbes-dombos móri borvidéket. Azt azonban nem sejtettük, hogy visszafelé alkalmunk nyílik egy 2.0-ás, négykerék meghajtású, turbódízel modellt is kipróbálni. Mindegyik autó két-két napig volt az útitársunk, így össze is hasonlíthattuk, melyik mit tud.

Sportos külső, futurisztikus belső

Már a megjelenése igencsak megnyerő mindkét autónak: rögtön a prémium márkák városi terepjáróit juttatja a laikus felhasználó eszébe. Éles vonalak, dinamikus formák jellemzik a kocsi külsejét, amit a formatervezők kristálydizájnnak kereszteltek el. Megjelenése sportos és nagyon kompakt: nem túl kocka, inkább vagány.

Építését tekintve pedig éppen kényelmesen magas egy 170-180 centis embernek. Ez mind nagyon szép, de az igazi meglepetés akkor éri az embert, amikor az autó belsejét szemügyre veszi. Először is – és valljuk be, nekünk nőknek ez kiemelkedő szempont – sokkal nagyobb hely van benne, mint kívülről hinnénk. Igaz ez az utastérben is, ahol elöl-hátul egyaránt kényelmesen el lehet férni, de ami külön öröm, hogy a csomagtartó is kifejezetten tágas.

És ha már eljutottunk a csomagtérig, nem lehet nem elismerően nyilatkozni az ide tervezett okos megoldásokról. Egyrészt rém praktikus a csomagtartóban elhelyezett táskaakasztó kampó, és a csomagrögzítő perem; ki ne járt volna már úgy, hogy egy élesebb kanyarnál a bevásárlás tartalma szerteszét gurult a csomagtartóban. Itt ilyen veszély nincs. További klassz dolog az anyósülés alatt lapuló szériatartozék esernyő, és nagy kedvencünk volt a csomagtartó érzékelője, ami lehetővé teszi, hogy a látókörébe kerülve egy jól irányzott láblendítéssel is kinyithassuk az ajtót – milyen jól jön ez akkor, amikor egy nagybevásárlás után nemhogy az összes kezünk tele van cekkerekkel, de még a fülünkön is szatyrok lógnak.

Biztonságérzet kimaxolva

A kormány mögé pattanva jön aztán az igazi élmény: amit itt látunk, az már tényleg köszönő viszonyban sincs a régi, klasszikus Skoda modellekkel, sokkal inkább érezhetjük magunkat egy repülő pilótafülkéjében. Ezt a feelinget csak erősíti a hangulatunknak megfelelően választható színváltós ledvilágítás.

A műszerfal könnyen áttekinthető, a Care Connect és Infotainment Online rendszer pedig a szórakoztató funkciók mellett remek biztonsági és kommunikációs lehetőségeket is nyújt. Könnyedén össze lehet kapcsolni a fedélzeti számítógépet a mobiltelefonnal, akár vezetékes, akár bluetoothos megoldással.

Ez kényelmes és hasznos, de amit különösen sokra értékeltünk mindkét modellben az az elképesztő biztonságérzet volt, amit az autók nyújtottak. Azon túl, hogy a navigációs rendszer folyamatosan friss információt küld a várható útviszonyokról, forgalmi helyzetről, a sávtartó asszisztens gondoskodik arról, hogy autópályán közlekedve ne kolbászoljunk el a sávunkból. Külön szerettük, hogy a navigációs panelre nem kell mindig oldalra sandítani, mert a kormány előtt is látható az aktuális útvonalunk.

Az adaptív tempomatnak köszönhetően az autó tartja a beállított sebességet, de ami még ennél is jobb, azt is megmondhatjuk neki, hogy milyen távolságot tartson az előttünk haladó autótól – így ha az előttünk lévő sofőr hirtelen a fékre lép, nem fenyeget az a veszély, hogy a farának ütközünk. Az oldalsó tükrökbe holttérfigyelő rendszer van építve – ennek köszönhetően, ha egy másik kocsi a holttérbe kerül, akkor a külső tükrökben villogni kezd egy kis ikon. Maradva a biztonsági szempontoknál a tolatókamerának köszönhetően szűk helyre is könnyedén beparkolhatunk vele, a park assistant csomagot megvásárolva pedig az autó önmagától beparkol, még a legszűkebb helyre is.

És ugyan nem tapasztaltuk meg a működését (szerencsére), de van még két fontos beépített biztonsági elem is mindkét modellben. Egyrészt a beépített fáradtságérzékelő, amely figyelmezteti a sofőrt, ha a kimerültség valamely jelét érzékeli, sőt ha hosszabb ideig nem érzékel semmilyen kormánymozgást vagy más tevékenységet, akkor a vészhelyzet asszisztens először hangjelzést ad, s ha a sofőr erre sem reagál, akkor automatikusan megállítja az autót és bekapcsolja a vészvillogót. A másik hasonló beépített okos eszköz a tetőn elhelyezett vészhívó rendszer, mely egy piros gomb megnyomásával aktiválódik. Így balesetnél a vészhívás automatikusan megtörténik.

A KAROQ tele van meglepetésekkel

A teszt legizgalmasabb része az a sok apró meglepetés és kényelmi megoldás volt, amit az autók tartogattak. Hogy csak néhányat említsünk a fentieken túl: a sebváltó melletti mobilbox, amely vezeték nélküli töltőként is funkcionál. A tanksapka mellett elhelyezett rejtett jégkaparó, a csomagtér-világítás, ami levehető kis zseblámpaként is használható, az ajtózseb ergonomikus kialakítása, amiben nem dülöngél az ásványvizes üveg, hanem pontosan belecuppan, vagy éppen a kesztyűtartóban elhelyezett tablettartó, amit az első ülés fejtámlájára rögzíthetünk, és így a hátul helyet foglaló gyerekek boldogan nézhetik kedvenc meséiket az utazás alatt.

És hát ne felejtsük el, hogy a zord időben alaposan kihasználtuk a háromfokozatú ülésfűtést, és sokra értékeltük a fűthető kormányt is.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a 1,5 l benzines és a 2,0 l turbodízel változat közötti különbség leginkább fogyasztás és terepen tapasztalt teljesítmény tekintetében volt érezhető – a négykerék-meghajtású modell a legmostohább útviszonyok közepette is derekasan állta a sarat. A benzines változat egy 10 centis hóval fedett kaptatón azért már küzdött, igaz, nem is ilyen megpróbáltatásokra van kitalálva. Mindkét autó teljesítménye egyaránt dinamikus 150 LE, a TSI turbó benzinesét talán, mégis élvezetesebb volt vezetni, különösen sport üzemmódban, igaz, így másfél literrel többet fogyasztott. A pár nap alatt vegyes használattal 8,8 litert evett 100 km-en, míg a dízel 7,4-et.

És ha már a számoknál tartunk: nem olcsó játékszerekről van szó – a benzines alapára 7,2 millió forint, de az extráktól függően ez felkúszhat 10 millióig is. A dízel versenyző ára 8 millióról indul, de akár 11 milliót is kóstálhat felszereltségtől függően.

Alapvetően nagyon szerethető modell volt mindkét tesztalanyunk, nőknek, pároknak és kis családoknak is abszolút ideális választás. Igazából mindenkinek jó szívvel ajánljuk, akinek az okos megoldások a biztonság és a komfort a legfontosabb szempontok autóvásárláskor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top