Szabadidő

Megszállott macskarajongó, aki mindenből csak cicásat vesz – ismerjétek meg Kéky Kirát, aki elsőként vett Magyarországon kopasz macskát

Közel kétezer macskás holmija van, sokat közülük ő maga készített. Az allergiája miatt sokáig nem tarthatott igazi cicát, de a kopasz macskák megjelenésével ez is megváltozott. Kéky Kira ma három cicával és rengeteg macskás tárggyal, ruhával, ékszerrel lakik együtt, na meg persze a családjával.

Már nem emlékszik, hogy mi volt az első macskás holmi, amit megvásárolt, de egy idő után azt vette észre, hogy amiből csak lehet, igyekszik cicásat keresni. Legyen ez ruha, ékszer vagy konyhai eszköz. A gyűjtőszenvedély nem véletlenül alakult ki Kéky Kiránál, gyerekkora óta rajongott a macskákért, azonban allergiája miatt nem tudott saját állatot tartani.

fotó: Rákossy Péter
fotó: Rákossy Péter

“Öntörvényű, misztikus lények a macskák, akiket mindig is csodáltam. Sajnos, nem tudtam megmaradni a közelükben, olyan tüsszögőrohamok törtek rám, bele kellett törődnöm abba, hogy messziről csodáljam őket, és igyekeztem sok szép tárggyal körülvenni magam, amelyek cicákat ábrázolnak. Már nem emlékszem, hogy mi volt az első, amit vettem, de egy idő után azon kaptam magam, hogy vadászom a macskás cuccokat. Mindig igyekeztem ezekből nem giccseseket, hanem minőségi darabokat választani, és szerencsére ilyeneket már lehet találni. Nagyjából 1700-1800 macskás tárgyam van otthon, egy darabig blogot vezettem róluk, akkor megszámoltam. Amikor megszületett a kislányom, Tünde, akkor neki is ilyeneket választottam, babruhákból is lehet nagyon helyes cicásakat vásárolni. Talán ezért is szereti Tünde annyira a macskákat, aminek nagyon örülök. A férjem ezt a szenvedélyt ártalmatlan hobbinak tartja, neki az a fontos, hogy én boldog legyek, ezért soha nem szólt rám, ha ilyesmire költöttem. A lakásunkat díszítik ezek a holmik, nálunk szinte minden a cicákról szól. A lakberendezés teljes mértékben az én dolgom, de igyekszem megtartani az egészséges mértéket,épp ezért a tárgyak egy része nincs szem előtt, rengeteg be van dobozolva, arra várva, hogy egyszer talán valami kiállítótérbe kerülhetnek” – meséli Kira az NLCafénak.

Kira és Fáraó, fotó: Raffai Zsófia
Kira és Fáraó, fotó: Raffai Zsófia

17 évvel ezelőtt lehetett Kirának először saját cicája, amikor Magyarországon is ismert lett a kopasz macska, vagyis a szfinx. Először egy újság címoldalán látott meg egy kopasz szépséget, Fáraót, és először el sem akarta hinni, hogy létezik olyan cica, amilyet ő is tarthat, és nem lesz beteg tőle.

Fáraó
Fáraó

A férjem még akkor csak a vőlegényem volt, és megkértem Zolit, hogy menjünk el megnézni a kopasz cicákat a tenyésztőjükhöz, szeretném megsimogatni őket. 2 órát ültünk az akkor 1 éves cicák között, és kiderült: rájuk nem vagyok allergiás. Doromboltak, hízelegtek, nagyon édesek voltak, és már hazafelé mondtam Zolinak, hogy nekem mindenképpen kell egy ilyen cica. Fáraó – eredeti nevén Bogey-man Red Devil – azonnal kiválasztott minket, nem is volt kérdés, hogy őt vesszük meg. A mai napig úgy érzem, hogy ő volt az első gyerekünk, 15 évig éltünk együtt, töretlen harmóniában. Így vált az egész család macskaimádóvá, hiszen amikor a kislányom megszületett, akkor már Fáraó is családtag volt. Persze, a macskás tárgyak gyűjtésével ekkor sem hagytam fel, később pedig több kopasz macskánk is lett. Koboldot – aki most 14 éves – nászajándékba kaptuk a tenyésztőtől, akivel baráti kapcsolatba kerültünk. Kobold volt a második cicánk, és Áfonya jött harmadiknak. Ha összeszámolom, akkor gyorsan kiderül, hogy a 20 év alatt összegyűjtött tárgyak értéke több millió forint, és a macskák is sokba kerülnek havonta, de úgy gondolom, hogy még mindig jobb, mint ha cigire vagy más káros dologra költeném. A kedvencem egy ezüstmedál, amit egy ötvössel csináltattam, Fáraó van rajta, amint felfelé nyújtózkodik. Sok elküldött fotó alapján készítette el, és valóban a mi cicánkat ábrázolja. Közben én magam is elkezdtem cicás tárgyakat készíteni, most is éppen alkotótáborban vagyok.”

Megszállott macskarajongó, aki mindenből csak cicásat vesz – ismerjétek meg Kéky Kirát, aki elsőként vett Magyarországon kopasz macskát

Kira először az interneten keresett ihletadó témákat, és ami tetszett, azt kisebb módosításokkal elkészítette.Saját munkái kerámiából, üvegből, agyagból készülnek, de festett már vászonra is. A különböző technikákat szakemberektől leste el, igyekezett fejleszteni a képességeit, és most egy agyagszobor elkészítésébe is belevágott, ami Fáraót ábrázolja teljes életnagyságban.

Megszállott macskarajongó, aki mindenből csak cicásat vesz – ismerjétek meg Kéky Kirát, aki elsőként vett Magyarországon kopasz macskát

A macskaimádó család egyébként nagyon odafigyel arra, hogy a cicákat ne kényeztessék el, vannak helyek a lakásban, ahová a kopasz kedvencek egyáltalán nem mehetnek fel.

A konyhapult, a polcok, a szekrény, az asztal például ilyen, de a függönyre sem mászhatnak fel. Gyorsan megtanulták azt is, hogy a teraszon túlra nem mehetnek, és nem rághatják meg a növényeket sem – kivéve azt, ami nekik van. Minden más megengedett, ja és reggel felébreszteni sem szabad minket. Némi nevelés után megtanulták az együttélés szabályait, segítséget kértünk a tenyésztőtől és sikeresen megtanítottuk őket a házirendre. A felelős állattartás híve vagyok, ezért a cicáink ivartalanított állatok, minden oltást megkapnak, ami szükséges, baj esetén azonnal visszük őket állatorvoshoz, és csak minőségi állateledelt kapnak. Ez persze sokba kerül, de aki állatot tart, annak a költségeit is vállalnia kell, én így gondolom. Féltünk, hogy válogatósak lesznek, ezért rendszeresen 5-6 féle eledellel etetjük őket, így aztán mindent megesznek, amit eléjük teszünk. A vacsora pontban este hatkor van, a reggelit pedig a férjemtől kapják.”

balról jobbra: Áfonya, Fáraó és Kobold
balról jobbra: Áfonya, Fáraó és Kobold

“Ritkán szoktuk őket megfürdetni, de néha muszáj, mert a kopaszok pontosan úgy izzadnak, mint az emberek, és így könnyen a bőrükre ragad a kosz. Eleinte nem volt könnyű a fürdetés, de mostanra hozzászoktak, és nem tiltakoznak ellene. Télen pedig arra kell figyelni, hogy legalább 20-22 fok legyen, hiszen ha nem fűtenénk, akkor megfáznának, de egyéb macera nincs velük, olyanok, mint a többi macska. Nekik én Macskamami vagyok, és a szívemben ők pont olyanok, mint a gyerekek, nagyon szeretem őket.”

Sajnos, minden gazdi életében eljön az a pillanat, amikor búcsút kell vennie hőn szeretett kedvencétől, mert az állatok sokkal rövidebb ideig élnek, mint az emberek. Fáraó tavaly februári halálára a mai napig fájó szívvel gondol Kira.

“15 éven keresztül éltünk együtt, aztán hirtelen megbetegedett, és az állatorvos daganatot diagnosztizált. Először úgy tűnt, hogy kivehető, de a műtét során kiderült, hogy mégse, ezért az altatás mellett döntöttünk, mert Fáraó már nagyon sovány volt és nagy fájdalmai voltak. Mindhárman elbúcsúztunk tőle, és az én karjaimban halt meg, rettenetes érzés volt, most is nagyon fáj. A halála után csináltattam róla azt az ezüstmedált, amit már említettem. Fáraó hamvai otthon vannak velünk, festettem neki egy urnát, abban pihen, és a mai napig nagyon hiányzik.”

Megszállott macskarajongó, aki mindenből csak cicásat vesz – ismerjétek meg Kéky Kirát, aki elsőként vett Magyarországon kopasz macskát 

“A férjemmel megállapodtunk abban, hogy háromnál több macska nem lehet, de úgy érzem, hogy három pont ideális nekünk, ezért cseppet sem tiltakoztunk, amikor Tünde lányom azzal az ötlettel állt elő, hogy a térdig érő, gyönyörű haját szeretné levágatni, eladni, és abból szeretne venni egy kis kopasz cicát. Így most Zafír is velünk él, ő a lányom cicája, a törzskönyv szerint is.”

Zafír, Tünde cicája
Zafír, Tünde cicája

Kiráék tehát közel kétezer cicás tárggyal és három igaz macskával laknak együtt, boldogságban. Az állatok száma konstans, de a tárgyak száma folyamatosan nő. És amióta Kira alkotószenvedélye is társult ehhez, azóta nincs megállás, szaporodnak a saját művek is, persze macska témában. Mivel az egész család macskarajongó lett, ezért senkinek nincs kifogása sem a cicák ellen, sem a gyűjtőszenvedély ellen. Sőt, még a többhetes alkotótáborba is elengedik a Macskamamit, mert mindnyájan tudják, hogy a kipihent anya a legjobb anya, aki tuti, hogy újabb gyönyörű tárgyakkal tér haza, no meg egy-két finom falattal a szfinxeknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top