Szabadidő

Kivonultak a nézők a cannes-i botrányfilmről

Az alkotás Abdellatif Kechiche előző filmjeihez hasonlóan sokakat megbotránkoztatott, a művészfilm pornójelenetekkel van tele. A rendező a vetítés végén elnézést kért a nézőktől.

Botrányba fulladt Abdellatif Kechiche visszatérése Cannes-ba: 6 évvel az Adéle élete 1–2. fejezet című filmjének fődíja után a tunéziai származású francia rendezőnek a hivatalos versenyprogramba meghívott Mektoub, My Love: Intermezzo című filmjét olyannyira negatívan fogadta a bemutatón a közönség, hogy a főszerepet alakító Ophélie Bau még a vetítés alatt távozott a teremből, a rendező pedig elnézést kért a nézőktől. A díszbemutató végén hajnali fél 2-kor Kechiche zavarában csak annyit mondott: „Elnézést kérek, hogy ilyen sokáig itt tartottam önöket, és nem szóltam előre. Elmegyek”, majd távozott. 

Getty Images

Az alkotás Kechiche előző filmjeihez hasonlóan sokakat megbotránkoztatott, elsősorban amiatt, ahogy a rendező a színésznőit kiszolgáltatott helyzetekbe hozza, és a hollywoodi szexuális botrányok után elfogadhatatlan módon filmezi. A premierről a vetítés alatt tömegesen távoztak a nézők.

A 3 és fél órás film – amelynek első része 2017-ben a velencei fesztiválra kapott meghívást – egy dél-franciaországi tengerparti diszkóban játszódik, ahol helyi fiatalok és ott nyaraló párizsiak flörtölnek egymással. A táncolást csak egy negyedórás, pornófilmbe illő szexjelenet szakítja meg egy mosdóban. 

Megpróbáltam megmutatni azt, ami engem felráz, a testeket, a hasakat” – mondta Abdellatif Kechiche a sajtótájékoztatón. „Számomra az élet, a szerelem, a vágy, a fájdalom, a zene, a test ünneplése a legfontosabb, és az, hogy ennek megmutatására egy lehető legszabadabb filmes kísérletet tegyek” – tette hozzá.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top