Szabadidő

Botrány várható Cannes-ban a francia rendező filmje miatt

A szexuális zaklatással vádolt Abdellatif Kechiche filmjének első része sokakat megbotránkoztatott, most újabb sokk várható.

Hat évvel az Adéle élete 1–2. fejezet című filmjének fődíja, majd botránya után érkezik ismét a cannes-i fesztiválra a tunéziai származású francia rendező, Abdellatif Kechiche, akinek csütörtökön mutatják be a hivatalos versenyprogramban Mektoub, My Love: Intermezzo című szerelmes filmjét.

A filmről – amelynek első része 2017-ben a velencei fesztiválra kapott meghívást – egyetlen dolgot lehet tudni: az eredetileg négyórás változatot a rendező 3 óra 28 percre rövidítette. Előzetest, sajtfotót vagy egyéb információt azonban nem közölt róla sem a produkció, sem a fesztivál, amely este 10 órára időzítette a bemutatót és a sajtóvetítést is, „újabb sokkot” sejtetve a sokszor megbotránkoztató alkotásokkal jelentkező rendezőtől.

Abdellatif Kechiche rendező (szemüvegben) és a Mektoub, My Love: Intermezzo című film színészei a Cannes-i Filmfesztiválon 2019. május 23-án (Fotó: Foc Kan/FilmMagic)

Az életrajzi ihletésű Mektoub, My Love első része a szerelmi vágy születéséről és kiteljesedéséről szólt. A dél-franciaországi Sete nevű mediterrán kisvárosban játszódó történet főhősei az ott élő, illetve vakációzó fiatalok, akik napjaikat a tengerparton és a helyi szórakozóhelyeken egymással flörtölve töltik.

Az alkotás Kechiche előző filmjeihez hasonlóan sokakat megbotránkoztatott, elsősorban amiatt, ahogy a szerelmi jelenetekben a rendező a színésznőit kiszolgáltatott helyzetekbe hozza, és a hollywoodi szexuális botrányok után elfogadhatatlan módon filmezi.

A francia sajtó ugyanakkor üdvözölte a többségében kezdő színészek, Ophélie Bau, Shain Boumedine, Lou Luttiau, Alexia Chardard, valamint Hafsia Herzi és Salim Kechiouche játékát. Feltételezhetően a fiatal csapat alkotja majd a második rész szereplőgárdáját is.

Abdellatif Kechiche visszatérését a fesztiválra mindenesetre nagy várakozás előzi meg. 2013-ban ugyanis néhány nappal azután, hogy a zsűri az Arany Pálmát az Adéle élete 1–2. fejezet című filmért megosztva ítélte oda a rendezőnek és a két főszerepet alakító Léa Seydoux-nak és Adele Exarchopoulosnak, a két színésznő közleményben ítélte el a forgatás szerintük szörnyű körülményeit.

A rendező ellen egyébként egy 29 éves nő panasza nyomán a közelmúltban vizsgálat is indult szexuális zaklatás gyanújával, de Abdellatif Kechiche-t még nem hallgatták meg az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top