Szabadidő

Egy szomorú és egy izgalmas hír érkezett a Trónok harca folytatásával kapcsolatban

Az HBO világot letaroló sorozatának vége sok rajongót felzaklatott, most pedig egy újabb tőrdöfés érkezett a szívükbe a csatorna egyik vezetőjétől. Igaz, mellé némi remény is felcsillant.

A Trónok harca most hétfőn ért véget, sokan gyászolják, hogy nyolc év után nem láthatják többé a sárkányokkal gazdagon tűzdelt epizódokat, míg mások – így az nlc. kritikusa is – úgy érzik, jó, hogy már véget ért. A George R. R. Martin könyvein alapuló sorozatból David Benioff és D.B. Weiss írta a végső évadot, amely a szokásos tíz helyett mindössze hat epizódból állt, így sok rajongónak hiányérzete támadt, és további epizódokat követeltek.

Persze, amikor egy-egy kedvenc sorozatunk befejeződik, sokan szeretnének folytatást, akár egy újabb évad, akár az egyik népszerűbb szereplő köré felépített, úgynevezett spinoff formájában.

A Trónok harca elszánt rajongói számára halvány reménysugárt jelenthetett a Maisie Williams által megformált Arya Stark egyik utolsó jelenete – vigyázat, enyhe spoiler! – amelyből kiderül, hogy ő a továbbiakban Westerostól nyugatra kalandozik majd. Ebből többen arra következtettek, hogy ő lehet majd a főszereplője egy esetleges spinoffnak, most azonban Casey Bloys, az HBO saját gyártású tartalmaiért felelős vezetője lehűtötte a kedélyeket.

Az Arya Starkot alakító Maisie Williams a Trónok harca egyik jelenetében (Fotó: HBO)

Bloys a The Hollywood Reporternek (THR) adott interjújában úgy fogalmazott: abszolút nincs rá esély, hogy folytatódjon a Trónok harca.

„Benioff és Weiss már jó ideje meghozták ezt a döntést, és ehhez tartják is magukat” – mondta Bloys a lapnak.

Ami az Arya Starkot a főszerepbe helyező folytatást illeti, a szakember határozottan cáfolta a pletykákat.

„Nem, nem, nem és nem!” – hangzott a tömör válasz. „Nem akarom ebből a gyönyörűen felépített világból kiragadni a szereplőket, és egy másik világba helyezni őket, amelyet valaki más hoz létre. Azt szeretném, ha megmaradnának annak a művészeti alkotásnak, amelynek szánták őket.”

Folytatás nem lesz. De más igen!

Bár a spinoff lehetősége a fentiek szerint kizárható, a rajongóknak mégsem kell szomorkodniuk, nem maradnak Trónok harca-tartalmak nélkül. Bloys ugyanis elárulta, hogy az HBO nem is egy, hanem egyből három előzetes, vagyis úgynevezett prequel-projekten dolgozik. Ezek közül kettő még előkészítési fázisban van, a harmadiknak azonban már júniusban megkezdődhetnek a forgatási munkálatai. Bloys azonban ennél több részletet nem volt hajlandó elárulni a THR-nek.

Ennyi információ azonban valószínűleg elég lesz a rajongóknak, hogy a sorozat befejése felett érzett bánatuk csökkenjen, és izgatottan várják a továbbiakat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top