Szabadidő

Műtétje után rá sem ismerni a motorbalesetben összezúzott orrú kutyára

„Gyakorlatilag újra kellett építenünk a koponyáját. Olyan volt, mint egy puzzle” – nyilatkozta a sikeres műtét után Bella kezelőorvosa.

Bella, az alig kilenc hónapos német juhász szerencsére ma már egy teljesen átlagos, boldog kutyakölyök, legfeljebb a borotvált feje és a még meglévő varratai emlékeztetnek arra a szörnyűségre, amin októberben keresztül kellett mennie. A kiskutyát ugyanis motorral elgázolták, és a balesetben rettenetes koponyasérüléseket szenvedett, sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán életben marad.

bella állatorvos műtét koponya

Kép forrása: Scarsdale Vets

Nem szépítem, elszörnyedtem, amikor megnéztem a Bella koponyájáról készült CT-felvételeket – nyilatkozta a BBC brit hírportálnak Rosario Vallefuoco, a kutya kezelőorvosa. – Egészen addig nem volt egyértelmű, milyen súlyos a sérülése. A képeken viszont látszott, hogy a kutyának szinte minden csontja eltört; olyan volt, mintha egy puzzle lett volna. A nulláról kellett őt újra építenünk.”

bella kutya állatorvos műtét

Kép forrása: Scarsdale Vets

Bella műtétje szerencsére remekül sikerült, sőt már a lábadozáson is túl van. „Ahogy az a képeken látszik, Bella nagyon jól érzi magát, szépen gyógyul, és ami még ennél is jobb hír, ha visszanő a szőre, senki sem mondja majd meg róla, milyen súlyosan balesete volt. A magam részéről erre az utóbbira vagyok a legbüszkébb” – zárta mondandóját az állatorvos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top