Szabadidő

„Van, hogy az iskolából egyenesen előadni megyek” – Mikaila 4 évesen lett sikeres vállalkozó

A 14 éves kamasz nagyon büszke arra, amit elért, ezzel együtt alig várja az új kihívásokat; például a gimit, és azt, hogy új vállalkozásokba kezdjen.
mikaila ulmer vállalkozó me and the bees

Az általa kitalált Me&The Bees limonádék immár 500 amerikai üzlet polcain megtalálhatók, a 14 éves üzletvezető, Mikaila Ulmer mégsem maradéktalanul boldog, ugyanis rontott matekból. Persze tudja ő, hogy egy sikeres vállalkozás terelgetése egész emberes feladat, ám az ő életében a vállalkozás csak az egyik fontos dolog: a másik a suli. „Nem mondom, hogy ez így egyszerű” – vallja be a BBC-nek, majd hozzáteszi, elő-előfordul, hogy egy interjú, tévéfelvétel vagy épp konferencia miatt kimarad a suliból.

Persze olyan is van, hogy egy iskolai projekt miatt hanyagolom a vállalkozás dolgait. Ilyenkor rendszerint anyuék segítenek be” – mondja a kiskamasz, aki alig volt négyéves, mikor egy házilag barkácsolt limonádés standnak köszönhetően az egész élete megváltozott. „A limonádékat a dédnagymamám egyik régi receptje alapján készítettük, amiben az egyik összetevő a méz volt. A mai napig ez teszi igazán különlegessé a Me&The Bees limonádéit.

Mikaila, aki május 30-31-én a budapesti Brain Bar jövőfesztiválon is előad, azt meséli, a kezdet kezdetén, miután az első megrendelések beérkeztek, még mindent ő csinált. Ahogy azonban egyre több lett a munka, úgy kellett rádöbbennie, hogy egyedül nem tudja életben tartani a vállalkozását. „Egy idő után a szüleimet kérdezgettem arról, hogyan terveztethetnék új logót, vagy mi alapján válasszam ki a gyártót és azt, melyik üzletekbe szállítsunk” – mondja, majd hozzáteszi, ebben az időben nem csak ez az egy dolog változott meg.

Limonádékészítés közben ugyanis Mikailát két hét alatt kétszer is megcsípték a méhek. „Mindkét alkalommal sírva rohantam a szüleimhez, akik azt tanácsolták, ahelyett, hogy sikítva menekülnék előlük, próbáljam inkább megismerni őket.” A kislány ezután rengeteget olvasott a méhekről, rájött, milyen fontos szerepük van az életünkben, ezért úgy döntött, a Me&The Bees limonádék bevételéből 10 százalékot mindig méhekkel foglalkozó civil szervezeteknek adományoz majd.

A 2009-es kezdetek óta a Me&The Bees sikere gyakorlatilag töretlen: az üdítőből ma már évente 360 ezer palack fogy és Amerika-szerte több mint 500 üzlet polcain megtalálható. Mikaila büszke az elért eredményekre (amit nagy részben a családi csapatmunkának tud be), ennek ellenére már nagyon várja az új kihívásokat, például azt, hogy gimis legyen, de ami még ennél is jobban foglalkoztatja, az az, hogy új vállalkozásokba kezdhessen.

2019. május 30-31-én a 14 éves cégvezető mellett, a 71 éves Maye Musk és Sherin Khankhan, európa első női imámja is részt vesz majd a budapesti Brain Bar jövőfesztiválon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top