nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
A vakvezető kutya nem eszköz, hanem a legjobb társ

A vakvezető kutya nem eszköz, hanem a legjobb társ

Az utóbbi évtizedekben számtalan olyan analóg, digitális és okoseszközt találtak fel, amely nagyban megkönnyíti a vak és gyengénlátó emberek életét. De egyik sem mérhető össze azzal a segítséggel, amit a vakvezető kutya tud nyújtani.
Ádám Judit
Ádám Judit
Fotózta:Czvitkovits Judit
f Ajánlom

Amellett, hogy a kutya gazdája az állat segítségével sokkal szabadabban közlekedhet, olyan lelki támogatást is kap a kutyától, amire semmilyen okoseszköz vagy mesterséges intelligencia sem képes. Cserébe a kutya kiképzői alapvető követelményként várják el a leendő gazdiktól, hogy társként tekintsenek a kutyára, ne pedig hasznos tárgyként. Persze általában ezzel nem is szokott probléma lenni. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének csepeli Vakvezetőkutya-kiképző Központjában jártunk, és az intézmény vezetőjével, Schiff Mónikával beszélgettünk a képzés folyamatáról, illetve a gazdik kiválasztásáról.

Ki a vakvezető kutya tulajdonosa, és miért?

A vakvezető kutya tulajdonosa sosem a vak ember, hanem az a szervezet, amely a kutya kiképzését biztosította. Miért van erre szükség? A vakvezető kutya egyrészt óriási értéket képvisel, kiképzése milliós nagyságrendű összegbe kerül, emellett egy érző lény, amelynek – ha már ilyen nemes feladatot teljesít – a legjobb életkörülményeket szeretnénk biztosítani. Mivel ezek az állatok az egész életüket egy vak ember szolgálatában töltik, a minimum, amit megérdemelnek, hogy társként bánjanak velük. Így a kutya tulajdonosa mindig az MVGYOSZ marad, a születésétől egészen a haláláig. Onnantól, hogy gazdihoz kerül, negyedévente felülvizsgálaton kell részt venni a kutyával, ahol ellenőrzik, hogy az állat megfelelően van-e táplálva, tartva, mozgatva, szeretve.

Egy pályán lehet gyakorolni az akadályokat a kutyákkal (Fotó: Czvitkovits Judit)

„Találkoztunk olyan esettel, amikor a kutya borzasztóan el volt hízva. Ilyet egy állattal nem lehet tenni, az embernek többnyire a maga döntése, hogy túlsúlyos lesz, vagy sem, a kutya viszont nem tud ellene tenni. Szóltunk a gazdának, hogy változtasson a kutya étrendjén, mert nem tesz jót vele” – meséli Schiff Mónika.

Az is fontos, hogy a gazdi részt vegyen a kötelező továbbképzéseken, illetve ne „rontsa el” a kutyát, ne legyen vele túl engedékeny. Amint ilyet látnak valahol, a szövetség egy hónapot ad a hiba kijavítására, és ha nem tapasztalnak fejlődést, elveszik a kutyát a vak embertől.

Schiff Mónika (Fotó: Czvitkovits Judit)

Hogyan választanak kutyát a látássérült ember mellé?

Sosem az ember mellé választják a megfelelő kutyát, hanem fordítva. Ha egy kutya „készen van”, azaz letette az engedelmességi és a vakvezetőkutya-vizsgát, három-hat jelöltet hívnak be, és megnézik, ki passzol leginkább a kutyához. Figyelembe veszik a gazdajelölt életmódját, személyiségét, habitusát.

Ha valakit kiválasztanak egy kutya gazdájának, öt napra beköltözik a központba, és megtanulja az állat ellátását. Utána már a kutyával mehet haza, és egy-másfél hónapjuk van felkészülni a közlekedésbiztonsági vizsgára, amit közösen kell letenniük. Ha ez alatt az időszak alatt semmi áthidalhatatlan probléma nem adódik, és a vizsga is sikeres, a kutya a gazdával marad egészen addig, amíg a munkáját el tudja látni. A központ 1978 óta működik, azóta annyi tapasztalatot gyűjtöttek, hogy elég jól tudják szűrni a jelentkezőket, és ritkán derül ki a kutya átadása után nagyobb probléma.

A kiképzés után közlekedésbiztonsági vizsgát kell tenniük (Fotó: Czvitkovits Judit)

A kutyákat általában 8–12 éves koruk között nyugdíjazzák, ekkor az eb vagy visszakerül a központ gondozásába, vagy – ha a vak ember körülményei engedik – gazdájával maradhat.

Miből lesz a vakvezető kutya?

Laikusként azt gondoltam, hogy a vakvezető kutyának alkalmas ebeket bizonyos tenyésztőknél született kölykökből választják, és csak nagyon különleges képességű állatok lehetnek alkalmasak a feladatra. Ez részben igaz, de ennél már sokkal tervezettebben zajlik a kutyaképzés. A csepeli központ kizárólag saját tenyésztésű labradorkölykökkel dolgozik, külön csapat tervezi meg a fedeztetést, így kizárólag a legjobb tulajdonságok öröklődnek tovább. Meglepő adat, de a náluk született kölykök 98 százaléka alkalmas lesz vakvezetőnek, a maradék 2 százalékból pedig csak különféle betegségek miatt nem lehet segítőkutya.

A kölykök 8 hetes korukig a központban növekednek, majd nevelőcsaládhoz kerülnek, ahol 10-12 hónapos korukig elsajátítják az engedelmesség sarokköveinek számító parancsokat. Fontos, hogy mire bekerülnek a kiképzésre, tényleg meglegyenek ezek az alapok.

A kutya nem GPS, csak segít elkerülni az akadályokat (Fotó: Czvitkovits Judit)

Egyéves koruk körül ivartalanítják őket, majd elindul a tényleges kiképzésük, ez idő alatt a központban laknak, elkülönített kennelekben. Mindennap foglalkoznak velük, ahogy fejlődnek, napról napra egyre több időt szánva rájuk. Figyelnek rá, hogy ne terheljék túl a kutyákat, amelyeknek a képzés mellett természetesen a napi szükséges mozgást és játékot is biztosítják. Az elzárt kennelek azért kellenek, mert a foglalkozások közti időben a kutyáknak nagyon is szükségük van a pihenésre.

Ez alatt a nagyjából fél év alatt a kiképzőknek lehetőségük van kiszűrni és kezelni a viselkedési rendellenességeket, illetve minden olyan problémát, ami miatt ne válhatna valamelyikből jó vakvezető.

Fotó: Czvitkovits Judit

Boldogok a vakvezető kutyák?

Az adott célra való irányított tenyésztés, a féléves kiképzés, a kennelekben való elkülönítés összességében nagyon ridegen és embertelenül hangzik leírva, de az életben abszolút nem ezt a hatást kelti. Miután megtekintjük a kenneleket, kiengednek néhány növendéket futni, akik őrült erővel vetik bele magukat a játékos harcba. Közben Mónika a központról áradozik, elmondja, mennyire hálás, hogy a világ legszebb munkahelyén dolgozhat, ennyi kutya között, ilyen gyönyörű környezetben:

„A szövetségnek az a dolga, hogy a vak emberek érdekeit képviseljék, mi viszont mindig a kutya szempontjait nézzük, nekünk ők az elsők. Csak akkor adunk ki kutyát, ha 100 százalékig meg vagyunk róla győződve, hogy a legjobb helyre kerül.

Bár adott célra neveljük őket, akkor sem eszközök, hanem a legjobb, leghűségesebb társak.

– teszi hozzá.

Ilyenkor kicsit „labradorkodhatnak” (Fotó: Czvitkovits Judit)

Elmondja, hogy mivel a kutyának fokozott koncentrációt igényel a vezetés, csak napi néhány órát lehet szolgálatban. Általában ez a reggeli időszak, a munkába utazás ideje, napközben egy séta, illetve a gazdi esti programra, majd hazavezetése. A köztes időben a kutya hám nélkül, a gazdája mellett pihen. Ez egy egész nap lakásban hagyott állat napirendjéhez képest álomélet, folyamatosan emberek között, illetve a gazdi mellett lenni a legjobb, ami egy kutyával történhet. Sokan kirándulni is elviszik hétvégén, a napi játék és lefuttatás biztosítása pedig alapkövetelmény. Amint lekerül róluk a hám, pont olyan vidáman bolondoznak, mint bármelyik másik kutya.

Mi mindenre képes egy vakvezető?

Ezután Renkó Zsuzsa, az egyik kiképző bemutatja a Panni nevű növendék kutyán a vakvezetést. Erre természetesen külön gyakorlópályája van a központnak, amelyen minden jellemző akadály megtalálható. Közben Mónika elmagyarázza, hogy mit várhatunk egy vakvezető kutyától, és mire nem képesek. A közhiedelemmel ellentétben a kutya nem GPS, bár meg tud tanulni néhány útvonalat, ahol akár irányítás nélkül is végigmenne, a kutya irányítása mindig a vak ember dolga. Ő adja ki a vezényszót, jobbra, balra, előre, állj, ajtóhoz stb., a kutya dolga pedig, hogy biztonsággal vezesse a gazdát. Azaz, az út végén, a le- és fellépőknél megáll, akadály vagy lépcső előtt szintén, ha pedig valami eltorlaszolja a járdát, a „keress utat” vezényszóra megtalálja az áthaladási lehetőséget. A kutyák teljes színlátása nem bizonyított, a jelzőlámpa színeit nem látják. Megállással jelzik viszont a gazdának a lelépőt, és a gazda a fülére hagyatkozva vagy a jelzőlámpák hangjelzéséből következtetve indítja el a kutyát az átkeléshez. A kutya önállóan nem dönthet ebben a kérdésben. A buszmegállót is megtalálja, a kukára való felugrással jelzi, hogy megérkeztek, ez a „mutatvány” élőben egészen lenyűgöző. Természetesen a busz számát nem tudja leolvasni.

Panni jelzi a buszmegállót (Fotó: Czvitkovits Judit)

Képes viszont arra, hogy a saját testénél tágabb méretekben gondolkodjon. Előfordulhat olyan akadály, például sorompó, amely alatt a kutya kényelmesen átslisszolhatna, de gondolnia kell arra is, hogy a gazdája magasabb nála, és ő már nem fog átférni. Ezt nem tanítják nekik, de a legtöbb kutya egy idő után nemcsak megáll az akadályok előtt, hanem egész testével a gazdája elé fordul, ezzel is védve őt. Nagyon úgy tűnik, a kutyák tényleg megértik, hogy gazdájuk nem lát, és rájuk van utalva.

A betanulási folyamat legnehezebb része egyértelműen az értelmes engedetlenség elsajátítása. Egy hobbikutyának annyit kell megtanulni a kutyaiskolában, hogy mindig és minden helyzetben engedelmeskedjen a gazdájának. A vakvezető kutya feladata ennél bonyolultabb, ugyanis adódhat olyan helyzet, hogy a parancs teljesítésével veszélybe sodorná a gazdáját. Ezeket a helyzeteket a kutyának fel kell ismernie, és saját belátása szerint, illetve a tanultak alapján úgy dönteni, hogy nem teljesíti a parancsot. Ez a már szinte emberi képesség teszi a vakvezetőket ennyire különlegessé.

Aki élőben is szeretne találkozni ezekkel a csodaebekkel, az április 27-én, a Vakvezető Kutyák Világnapján megteheti, ugyanis az MVGYOSZ kutyaiskolájának „tanulói” ezen a napon jótékonysági sétán vesznek részt a Városligetben.

Fotó: Czvitkovits Judit

Miben segítenek a kutyák a vak embereknek?

Látássérült embereket kérdeztünk, hogy mit tett hozzá az életükhöz, mikor egy vakvezető kutya gazdájává váltak:

Radar a legjobb dolog az életemben, közvetlenül a gyermekeim születése, illetve a feleségem megismerése után. Azonkívül, hogy gyorsan, dinamikusan közlekedhetek vele az utcán, oldja a munkahelyi stresszt és kitölti az üres perceimet. A kapcsolatunk az apa-fiú kapcsolat, a cimboraság, a játszótársi és egymást segítő szimbiózis keveréke.

– Gábor, szakmai vezető, a négyéves Radar gazdája.

„Radar segített elfogadni a tényt, hogy nagyon-nagyon rosszul látok, és hogy ezt az utcán is nyíltan felvállaljam az emberek előtt” – tette hozzá Gábor. „Felhívja a figyelmet arra, hogy segítségre szorulok, megkönnyíti a személyes kapcsolatfelvételt ismeretlenekkel. Különösen hálás vagyok neki azért, hogy általa a saját bőrömön tapasztalhattam meg azt az érzelmi hullámvasutat, amit – talán – minden vakvezető kutyát igénylő és gazda átél, és ami kőkemény személyiségfejlesztés is.”

Sosem az ember mellé választják a megfelelő kutyát, hanem fordítva (Fotó: Czvitkovits Judit)

Számomra a vakvezető kutyám, Stefi egy hű barátot, kísérőt jelent. Miatta és elődei miatt lettem sokkal önállóbb, a mozgásom sokkal gyorsabb és magabiztosabb is lett. Vele futhatok a vonat vagy más jármű után, ha késésben vagyok, vagy ha csak rohanni van kedvem. Sokkal figyelmesebb miatta a többségi társadalom, sok látó ember csodálattal tekint a kutyára

– mondja Norbi, okoseszközök használatát bemutató koordinátor, Stefi gazdája.

„A munkaköröm megköveteli, hogy látássérülteket otthonaikban, munkahelyükön keressek fel oktatás céljából” – folytatta Norbi. „Ha Stefi nem lenne, nem tudnék eljutni sok helyre, mert nincs fehér bottal követhető támpont mindenhol. Ahova csak lehet, mindenhova együtt megyünk, kivéve a családi vásárlásokat, fürdőzéseket vagy azokat a helyzeteket, amikor a kutya számára kellemetlen lenne a többórányi várakozás vagy a nagy tömeg.”

A kutyám a társam, aki mindent megtenne értem, és én is mindent megtennék érte. Sokkal nyitottabb, magabiztosabb lettem, mióta ő velem van

– így Enikő, rehabilitációs mentor, Bors gazdája.

„Sokszor volt lehetőségem médiában szerepelni, mióta velem van. Sosem gondoltam, hogy ilyesmit egyszer majd vállalni fogok, nem szerettem szerepelni” – tette hozzá Enikő. „Most már nem okoz gondot, örömmel mesélek róla és általában a vakvezető kutyákról, a munkájukról. Harmonikus, szeretetteljes a kapcsolatunk, ezt nem csak én látom így, idegenektől is sokszor visszahallom. Mi ezt máshogy nem is tudnánk elképzelni.”

Megosztás Facebookon