Szabadidő

Mára bújós „macska” lett Ördög, a veszprémieket hónapokig rettegésben tartó ex-panelkecske

Ördögre és párjára, Tarsolyra összekötözött hátsó lábakkal, rettenetes állapotban talált megmentőjük, a veszprémi „pokoli torony” szomszédságában. A frissen vidékre költözött Simoncsics Gábor tudta, nehéz feladatra vállalkozott, mikor úgy döntött, magához veszi a két rossz hírű állatot, mégsem hátrált meg. Még a legnehezebb pillanatokban sem.

„Abban az évben még csak tyúkokat szerettünk volna, aztán úgy alakult, hogy a szárnyasok helyett végül kecskéink lettek” – kezd bele Ördög és Tarsoly érkezésének történetébe Simoncsics Gábor pénzesgyőri otthonuk udvarán. Gábort és párját, Lexát, az első igazi tavaszi napok egyikén látogattuk meg a 400 lelkes bakonyi faluban, ahol nem akármilyen viszontagságok után, két éve találtak közös otthonra. De erről talán majd egy kicsit később. Előtte ugyanis még testközelből is szemügyre kell vennünk címszereplőnket, Ördögöt, aki megmentése óta, rossz hírű terrorbakkecskéből igazi „kezes báránnyá” szelídült. És mintha csak tudná, mi történik épp, a fényképező láttán azonnal pózolni kezd a kifejezetten neki kialakított karámban. „Mire képes egy kis szeretet és törődés, pedig ha valakinek, hát az Ördögnek pokoli gyerekkora volt” – bukik ki Gáborból, majd odalép a karám falához, hogy jó alaposan megvakargassa Ördög szarva tövét.

Ördög - Fotó: Ignácz Péter

Gábor és Ördög – Fotó: Ignácz Péter

A még kecskemércével is termetes bak és párja, Tarsoly, akit Gábor elmondása szerint Ördög az utolsó erejével is védelmezett, 2017-ben, egy utolsó pillanatos mentőakció után került hozzájuk. „Ördög akkor már hónapok óta terrorizálta a veszprémiek által »pokoli toronyként« emlegetett, tízemeletes, egykori munkásszálló környékét. Úgy tudom, a kezdet kezdetén volt még velük egy harmadik kecske is, de őt széttépték a kóbor kutyák. Ördög ezután vadult meg igazán: mindenkinek neki akart menni, aki a közelükbe merészkedett. A gazda egy idő után már nem bírt velük, szabadulni akart tőlük, ekkor jöttünk a képbe mi” – meséli Gábor, közben pedig egy pillanatra sem veszi le tekintetét a láthatóan bújós kedvében levő kecskéről.

„Ketten megyünk, nem állítom le a motort”

„Megvannak a kecskék, viheted őket” – 2017 kora őszén ezzel a mondattal vette kezdetét az az ad hoc mentőakció, aminek sikeréhez a két lelkes állatbaráton kívül, még egy kölcsön kisteherautóra és némi szerencsére is szükség volt. No, és persze kellett az is, hogy lemondjon az állatairól az előző gazda – aki valamiért jó ötletnek gondolta, hogy a panellakása tőszomszédságában kecskéket tartson. „Bevallom ez a része könnyű volt. Mondhatni, a legkönnyebb. A gazda addigra ugyanis már réges rég megbánta a kecskéket, és alig várta, hogy megszabadulhasson tőlük.” És hát mit szépítsük: a maga módján mindent meg is tett ezért.

Ördög - Fotó: Ignácz Péter

Ördög – Fotó: Ignácz Péter

Ez utóbbit nem Gábor mondja, hanem én, miután végighallgatom, milyen állapotban voltak Ördögék, mikor megmentőjük rájuk talált a tízemeletes épület mellett lévő, egykori ipartelep wc-jében: kábelekkel összekötözött hátsó lábakkal, csontsoványra fogyva, a saját mocskukban. „Egész nap meg se mozdulhattak. Mondjuk, azután, hogy kiidegelték a lakókat, és lerombolták a környéket, feltételezem ez volt a cél” – mesél tovább Gábor, akinek a két állatot ezután kevesebb, mint 15 perc alatt kellett bezsuppolnia a kisteherautóba. Menteni ugyanis kölcsön autóval indultak neki, Gábor barátja pedig – akié az autó volt – már jó előre kikötötte, hogy 10 percnél tovább nem hajlandó azon a környéken álldogálni. „Ketten megyünk, és nem állítja le a motort, csak ezekkel a feltétekkel mondott igent.”

Gábor ma már belátja, a mentés idején még egyáltalán nem álltak készen kecskékre. Pláne nem ezekre a kecskékre. Annál is inkább, mert Lexával alig néhány hónappal korábban költöztek Törökbálintról Pénzesgyőrbe, így még ők is épp csak szokták a vidéki mindennapokat. A közös életről már nem is beszélve.

Lexa - Fotó: Ignácz Péter

Lexa – Fotó: Ignácz Péter

Vidéken „bénázók”

Aznap, mikor megérkeztem Gáborék pénzesgyőri birtokára, azt hittem, Ördög és Tarsoly menekülése lesz a legérdekesebb történet, amit hallani fogok. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Kiderült ugyanis, hogy az expanelkecskék története smafu ahhoz képest, amin a gazdái keresztülmentek az elmúlt években; egymásért. A filmvászonra kívánkozó szerelemről, ami 2013 nyarán, egy kósza üzenetváltás után, az interneten szökkent szárba, Lexa mesélt nagyon őszintén. Tőle tudom, hogy akkoriban ő még javában Skóciában élt, több ezer kilométerre Gábortól, és egyhamar nem is tervezett hazaköltözni.

Az első évben összesen négy napot találkoztunk. Gyakorlatilag a Skype-on éltünk. Volt, hogy úgy aludtunk, hogy a gép közben ott volt mellettünk” – mondja, majd hozzáteszi, hiába szerették volna, a közös életet sokáig nem engedhették meg maguknak. Jobb híján maradt a net, a tonnányi üzenetváltás és az éjszakába nyúló csetelés. Hosszú hónapokon keresztül. Aztán 2014 nyarán Lexa eldöntötte: nem bírja tovább, végleg hazaköltözik. Azt mondja, nehezen hagyta hátra a biztos állását és a kint felépített életét, de vágyott a szerettei, köztük is legjobban kamasz fia és Gábor után.

Több év kényszerű távkapcsolat után Lexa végül már a közös albérletbe érkezhetett haza, ahonnan 2017-ben, hosszas nézelődés, tervezés és szervezés után, együtt indultak tovább az immár saját, közös otthonukba. Tény, hogy Pénzesgyőrrel az egyik legnagyobb álmuk vált valóra, de a megpróbáltatásaik ezzel még nem értek véget: a vidéki lét ugyanis bőséggel tartogatott meglepetéseket a számukra – és tartogat a mai napig is, ezekről nyers őszinteséggel számolnak be a Vidéken „bénázók” Facebook-oldalukon. Mind közül csak az egyik volt a derült égből villámcsapásként érkező két traumatizált kecske, akikről innentől kezdve gondoskodniuk kellett úgy, hogy az első időkben gyakorlatilag a közelükbe sem igen mehettek.

Tarsoly – Fotó: Ignácz Péter

Karámból a (majdnem) wellnessbe

Egy szökés, egy dühből lebontott karám, egy lefejelt szomszéd bakkecske és még vagy tucatnyi sírós-nevetős pillanat: az elmúlt másfél évben ez Ördög mérlege. Gábor azt mondja, bár az első hetekben nem is mertek reménykedni benne, a két kecske végül csak megszokta az új helyet, de ami még ennél is fontosabb, elfogadták őket Lexával. „Nagyon el voltak vadulva, ami nem is csoda, hiszen sose bántak velük emberségesen” – magyarázza Gábor, aki úgy számolja, legkevesebb három hónap kellett ahhoz, hogy a kecskék valamelyest „rehabilitálódjanak”, és ne rettenjenek meg már a puszta jelenlétüktől is.

Ezzel szemben ma már ott tartunk, hogy mindennap ki kell ugranunk Ördöghöz, hogy kicsit megszeretgessük. Nagyon igényli a közelséget, a törődést és a simogatást is. Olyan, mint egy nagyra nőtt, bújós macska” – nevet fel Gábor. Aztán rátér arra, hogyan lett a pénzesgyőri Ördögből az ország legnépszerűbb kecskéje. „Az egész akkor kezdődött, mikor Lexa meghívót kapott egy barátnőjétől egy házikedvenc-fotópályázatra. A barátnő kedvencére kellett szavaznia, közben pedig azon poénkodtunk, hogy mi lenne, ha neveznénk az Ördögöt is, mondván egy százkilós, büdös bakkecske egészen biztosan hiánycikk a főleg kutyákból és macskákból álló mezőnyben.”

Gábor és Lexa addig-addig dédelgette az ötletet, míg végül csak nevezték Ördögöt a versenybe. Mint mondják, a céljuk egyáltalán nem a győzelem volt; bőven beérték volna a második hellyel is, de csak azért, hogy közvetlen közelből szórakozhassák végig, milyen az, ha egy bakkecske wellnessezni megy a gazdáival. Ez lett volna ugyanis az ezüstéremért járó díj. És bár Ördög az egész verseny alatt derekasan küzdött – egész a negyedik helyig felverekedte magát –, a nagy bravúr végül elmaradt. A szavazást Ördög a 9000 indulóból a kilencedik helyen zárta, ami azért lássuk be, így is szép teljesítmény az egykor rossz hírű baktól. 

Megnézem
Összes kép (9)

„Nem volt ő rossz, csak félt”

Biztos van, akinek ez furcsa, de én beismerem, hogy rengeteget tanultam ettől a két jószágtól. Főleg a szeretetről. Hogy nincs az az elvadult állat, amit egy kis törődés és odafigyelés ne tudna visszafordítani. Ördögtől mindenki rettegett, amikor érte mentünk, kezelhetetlennek tartották. Pedig nem volt ő rossz, csak nagyon félt, ezért támadott rá mindenkire, aki a közelükbe ment. Itt, a biztonságos környezetben pikk-pakk feloldódott és egy »bújós macska« lett. Igazi családtag, aki nélkül már el se tudnánk képzelni az életünket” – mondja Gábor, de a helyzet az, hogy ezt nagyon mondania sem kell: a törődés ott van minden mozdulatában, gesztusában és pillantásában. És nem csak az övében. Lexáéban is, aki, míg Gáborral Ördögről beszélgetünk, ki is „szökik”, hogy gyorsan megetesse az állatokat. Ők ugyanis nem várhatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top