nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
A sztárok magyar fényképésze, aki maga is sztár volt

A sztárok magyar fényképésze, aki maga is sztár volt

Néhány színésznőnek talán ismerős lesz a neve, míg a többségük emlékét már csak a régi színlapok és újságcikkek őrzik. De Funk Pál Angelo műtermében mindannyian megfordultak legalább egyszer.
Szabó Sz. Csaba
Szabó Sz. Csaba
f Ajánlom

A két világháború közötti Magyarország legkeresettebb és legeredetibb fotóművésze 1894-ben született Budapesten, Funk Pál néven, de valószínűleg senki nem szólította Funk úrnak, vagy ne adj isten Palikámnak; ő Angelo volt, a sztárok, a társaságbeli előkelőségek, a legtündöklőbb szépasszonyok és kiváltképp a színművésznők avatott kezű fényképésze, a magyar szórakoztatóipar hőskorának legkeményebben dolgozó napszámosa, mellesleg maga is sztár és a társaság kedvence, illetve nem utolsósorban az önmítoszteremtés és -építés nagymestere, szóval már-már fantasztikus elemeket sem nélkülöző életrajzából nem mindig könnyű kihámozni az igazságot.

Az Angelo művésznevet egyik olasz felmenője, a bécsi Hofburg stukkóin is dolgozó Alessandro Angelo tiszteletére vette fel, aminek egyébként komoly hagyománya volt a családban, hisz például nagybátyja is ugyanezen a néven (egészen pontosan dr. Angelóként) járta Európát és Amerikát egy élőkép-előadással, valamikor a századforduló időszakában. Az ő műsorához csatlakozott rövid időre az ifjú Angelo, miután sem a hagyományos magyar iskolarendszerben, sem a müncheni képzőművészeti akadémián nem találta a helyét. Ezen a turnén kóstolt bele először a professzionális fényképezésbe, a társulat egyik művésznőjéről készített portréfotóit pedig még a patinás Illustrated London News is közölte. Állítólag.

Funk Pál Angelo portréja 1918-ból

Aztán Párizsban dolgozott egy ideig divattervezőként, valamint hobbiból fotózgatott a város utcáin, és csak 1914-ben, az első világháború kitörésének évében utazott haza, vélhetően nem teljesen saját jószántából. Itt, az első nagy világégés poklában ismerkedett meg minden idők legszórakoztatóbb magyar sajtóterméke, a Színházi Élet alapító-szerkesztőjével, Incze Sándorral, aki egyébként a kiképzőtisztje volt az I. honvéd gyalogezrednél. Incze volt az első, aki arra biztatta Angelót, hogy vegye komolyabban a fényképezést, és alighanem abban is nagy szerepet játszott, hogy pártfogoltját már 1918-ban valóságos hírességként, Mesterként, a fotóművészet megújítójaként és Európa-szerte ismert divattervezőként ünnepelték a hazai újságok (elsősorban persze a Színházi Élet), noha sem saját műterme, sem komoly tapasztalata, sem értelmezhető portfóliója nem volt még akkoriban, csupán egy jól hangzó művészneve.

Ne feledjük: Angelo mindössze huszonegynéhány éves volt, és a fél élete világcsavargással telt, valamint azzal, hogy megpróbálta túlélni a világháborút. Bár saját bevallása szerint egy európai tanulmányút keretében meglátogatta korának legjelentősebb műtermes fényképészeit, ez valószínűleg nem volt teljesen igaz; egyrészt ideje sem volt rá, másrészt meg ugyan miért is fogadták volna ezek a nyugati sztárfotósok a karrierje elején (se) tartó, ismeretlen magyar kollégát?

Csathó Gitta

A meseszerű indulást azonban hamarosan még meseszerűbb folytatás követte, Angelo ugyanis villámgyorsan felnőtt a mesterségesen gerjesztett hájphoz, és a tízes évek végétől már tényleg ő volt Magyarország első számú fotóművésze, aki ráadásul a bulvárszerepléseit is nagy ügyességgel és eleganciával intézte. A mindig kifogástalan modorú és kifogástalan megjelenésű művész elsősorban szép és fiatal (vagy legalábbis az ő képein mindig szépnek, fiatalnak és ragyogónak látszó) színésznőkről készült csodás portréival vált ismertté, amelyek csaknem két teljes évtizedig a Színházi Élet (és tulajdonképpen minden hazai képes folyóirat) egyik legfőbb vonzerejét jelentették. Munkamódszeréről így írt az újság 1919-ben:

Ami szép asszony, színésznő, művésznő Pesten és Budán van, az mind Angelonál ül modellt a képéhez. Tudja már mindenki, hogy finomabb, szebb portréfelvételeket sehol sem csinálnak.
Angelonak különös és érdekes specialitása a női portré. Nem csak az arcokat fotografálja le, a lélekből, az individualitásból is belevisz mindent a képbe. Modelljét nem ülteti azonnal a gép elé. Előbb elbeszélget vele, kiismeri lényét, felfogását, Ízlését, hajlamait. Azután következik az ezekhez alkalmazott dekoráció és végül, mikor hosszas próbálgatás után megtalálta a legmegfelelőbb poset, megtörténik a felvétel. Innen van az, hogy Angelo minden képe egy-egy ónálló műalkotás, több — mint — fotográfia. (…) Előkelő artisztikus ízlés, minuciózus gond és végtelen kényelem jellemzi Angelo műtermét is. Nyoma sincs benne a sablónfotografusok sokszor gúnyolt felszereléseinek. A fényképező-gépet szinte észre sem veszi az ember. Képek a falon, süppedő szőnyegek, gonddal összeválogatott bútorok, szines selymek, kendők egy különös, bizarr és mégis egységesen ható művészi intérieur megkapó benyomását adják. Kényelmes kis boudoirok állnak rendelkezésre az átöltözkedéshez, egy-egy ékszeres ládika mindegyik. Odább a sötétkamra van, a laboratórium és a technikai műhely, ahol a segédszemélyzet serény kezekkel dolgozik, hogy pontos időre szállítható legyen minden kép. A telefon folyton berreg: folyton újabb látogatásokat jelentenek be. Angelo fehérkabátos fürge alakja hol itt, hol ott van, könyvbe írja az előjegyzéseket, cseveg a látogatóival, utasításokat ad személyzetének.(…) Nincs mit csodálni azon, hogy Angelo ma a legnépszerűbb fényképész-mester és hogy a neve már valóságos fogalommá lett. A képeinek más az íze, színe, zamatja, mint a többieké, egyéni ízlés, művészi felfogás jellemzi mindegyiket és megérzik rajtuk az igazi, vérbeli művész keze. Nem csoda tehát az sem, ha Angelo új műtermében állandóan megfordul Budapest egész elite-társadalma.

De ezen kívül csinált még sok minden mást is. Sőt, ami azt illeti, annyi mindent csinált, hogy azt befogadni is nehéz, nemhogy átélni. Azért mi megpróbáljuk végigvenni egy rövid felsorolásban:

  • Teljes karrierje során közel félmillió embert fényképezett le egyszer vagy többször, köztük olyan hírességeket, mint Chaplin, Nizsinszkij, Isadora Duncan, Picasso, Mahler, Gershwin vagy Bartók, valamint tucatszám örökített meg uralkodókat, maharadzsákat, arisztokratákat, zsokékat, színészeket, táncosokat énekeseket és félvilági nőcskéket, szóval csupa válogatott társasági figurát; azt a világot, ami a második világháború után nyom nélkül süllyedt el itthon.
  • Írt úti beszámolókat és kis színeseket társasági, színházi és pletykalapoknak, de számos komoly szakcikket és tanulmányt is publikált, itthon és külföldön egyaránt. Írásai és képei összesen több mint negyven különböző nemzetközi (német, ausztrál, angol, amerikai stb.) lapban jelentek meg, úgyhogy ne csodálkozzunk, ha egy 80-100 évvel ezelőtti Vanity Fairt, Harper’s Bazaart vagy Berliner Illustrirte Zeitungot fellapozva egy honfitársunk műveibe botlunk. Egy riportregényt is kiadott, de ennek elolvasásával még adósak vagyunk. A címe viszont több mint ígéretes, és igazán mondén kalandokkal kecsegtet: A Riviéra álarc nélkül.
  • Gyakorlatilag megállás nélkül utazgatott Európában, és saját műtermet tartott fent Párizsban, Nizzában, illetve Hágában. Kész szerencse, hogy a káprázatos magyar lányokra és asszonyokra mindig maradt ideje ilyen feszített program mellett.
  • Hiába futott be elsősorban fotósként, azért divattervezőként is aktív maradt egy ideig. Főként fellépő-ruhák kerültek ki a műhelyéből: a korszak sztárjai, Lábass Juci, Kerényi Gabi, Bartos Olga és Magyar Erzsi legalább egy ízben mindannyian tündököltek valami fantasztikus Angelo-kreációban a színpadon. 1922-ben rövid ideig még egy közelebbről meg nem nevezett előkelő párizsi divatstúdióban is dolgozott, munkájáról pedig izgalmas tudósításokban számolt be a hazai olvasóknak, de ezt követően hamarosan felhagyott a ruhatervezéssel. A fotózás nyilván jobban jövedelmezett.
  • Természetesen a magyar és az európai filmipar sem üzemelt volna Angelo univerzális tehetsége nélkül. 1916-ban a később Michael Curtiz néven világhírűvé vált Kertész Mihály asszisztense és operatőre volt, majd a következő évtizedekben Franciaországban olyan nagyágyúkkal forgatott, mint Fritz Lang, Erich Pommer, Harry Lachman vagy Alexander Wolkoff. Azért megint csak tegyük hozzá, hogy állítólag. De ha a negyede igaz, már az sem rossz.

Magaziner Erzsi

A második világháborút követően beköszöntő új világban viszont már nem találta a helyét. Műtermét az ötvenes évek elején államosították, ő pedig igazolvány- és tablóképeket gyártott a Budapesti Fényképészek Kisipari Szövetkezetének tagjaként, Fedák Sári és Darvas Lili helyett meg Kádár Jánost és Apró Antalt fotózta, aminél nyomasztóbbat nehéz elképzelni. Szabadidejében absztrakt és szürrealista képeket készített, amelyekkel szép sikereket ért el különféle nemzetközi kiállításokon, de élete vége felé egyre megkeseredettebbé vált, és mindinkább magába zárkózott. 1974-ben, 80 éves korában hunyt el; ha nem is teljesen elfeledve, de azért meglehetősen méltatlan körülmények között.  

Hatalmas életművét nyilván lehetetlen a maga teljességében bemutatni, úgyhogy mi most kizárólag a Színházi Életben szereplő színésznőportréi közül válogattunk, főként a tízes és a húszas évekből. A MEK jóvoltából a folyóirat összes száma ingyen elérhető az interneten, úgyhogy akinek van kedve, nyugodtan kattintgasson csak találomra, nagyjából három percen belül úgyis bele fog futni egy pazar Angelo-fotóba. 

Betegh Bébi

Corthy Myra

Berky Lili

Darvas Lili

Gaál Alice

Fűzess Anna

Bajor Gizi

Dolly Sisters

Fedák Sári

Darvas Lili

Ilosvay Rózsi

Hettyey Aranka

Honthy Hanna

Gombaszögi Ella

Gombaszögi Ella

Lenkeffy Ica

Lábass Juci

Kulka Margót

Karácsonyi Ili

Jankovics Magda

Mészáros Giza

Mészáros Giza

Márkus Emilia

Magyar Erzsi

Paulay Erzsi

Pálffy Boriska

Németh Mária

Somogyi Nusi

Németh Juliska

Paulay Erzsi

Paulay Erzsi

Péchy Erzsi

Péchy Erzsi

Pécsi Blanka

Sólyom Janka

Siró Anna

Percel Olga

Percel Olga

Szöllősi Rózsi

Tasnády Ilona

Tisza Karola

Tőkés Anna

Walter Rózsi

Vigh Manci

Varsányi Irén

Vaály Ilona

Tóth Böske

Balogh Böske

Farkas Antónia

Ez pedig itt Angelo és a Színházi Élet egyik legizgalmasabb közös vállalkozása, egyúttal Madách Ember Tragédiájának legglamúrosabb feldolgozása, a tíz magyar színésznő közreműködésével készült Tíz Éva 1937-ből. 

Komár Júlia

Szende Mária, Sennyey Vera

Sulyok Mária

Egry Mária, Lázár Mária

Mezey Mária, Tolnay Klári

Ágay Irén, Ignácz Rózsi

forrás: Kincses Károly: Angelo

Megosztás Facebookon