Szabadidő

Díjat nyert a betiltott leszbikus love story

Afrika legnagyobb filmfesztiválján kapott díjat a film leszbikus főszereplőjét alakító színésznő, akinek országában tiltják az egyneműek kapcsolatát.

Burkina Faso ad otthont a Fespacónak, Afrika legnagyobb, egyben legrégebbi filmfesztiváljának, amely idén ünnepli 50. jubileumát.

A nagyszabású rendezvényen a kenyai Samantha Mugatsia nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat a Rafiki című filmben nyújtott alakításáért. Ez már csak azért is különleges, mert Kenyában a homoszexualitás konkrétan illegális – egy még a brit gyarmati időkből származó törvény miatt –, a filmet pedig a magyar korhatárbizottsághoz hasonló Kenya Film Classification Board (KFCB) úgy, ahogy van, betiltotta a „leszbikusság népszerűsítése” miatt.

A film szereplői és a rendező (b-j): Sheila Munyiva, Wanuri Kahiu és Samantha Mugatsia (Fotó: Getty Images)

Az afrikai országban az egyneműek közötti szexuális kapcsolatot 14 évig tartó börtönnel is büntethetik. Remélhetőleg ez már nem tart sokáig, az ország legfelsőbb bírósága ugyanis májusban ülésezik a tilalom feloldásával kapcsolatban.

A KFCB ehhez képest korábban figyelmeztetett, hogy bárki, akinél a film egy példányát megtalálják, törvénysértést követ el.

A Rafiki címe szuahéli nyelven barátot jelent, a története pedig két fiatal nő találkozását és szerelembe esését mutatja be. A filmből nem maradhat ki a homofóbia jelensége sem, mivel a két nő családja a politikai spektrum két ellentétes oldalán helyezkedik el.

Sheila Munyiva (b.) és Samantha Mugatsia (j.) a Cannes-i Filmfesztiválon (Fotó: Getty Images)

A Rafiki egy ugandai író, Monica Arac de Nyeko díjnyertes, Jambula Tree című novellája alapján készült.

„Eget rengető eredmény, hogy a Rafiki elhozta a legjobb színésznő díját a Fespacóról” – lelkendezett Twitter-oldalán Wanuri Kahiu, a Rafiki rendezője. „Ez nemcsak a kenyai művészet elismerése, amellyel Kenya beírja magát az afrikai filmtörténetbe, de hatalmas elismerése az önkifejezés szabadságának Afrikában!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top