Szabadidő

Megtudta, hogy a gyerekek félnek a rendőröktől, ezért leállt két kislánnyal babázni – videó

Megható pillanatokat örökített meg egy anyuka.

Egy amerikai édesanya videóra vette, ahogyan egy rendőr babázni kezd két kislánnyal, miután megtudta, hogy azok félnek a rendőröktől. A videó hamarosan felkerült a Facebookra, ahol már több mint 70 ezren látták.

Az eset a virginiai South Hill városában történt, ahol a felvételen látható rendőr, C.B. Fleming már 15 éve szolgálja a lakosságot. A rendőrök eredetileg egy gázszivárgás miatt voltak a helyszínen, amikor Fleming szóba elegyedett az ott lakókkal. Szomorúan vette tudomásul, amikor egy anyuka, Iesha Roper-Boswell közölte vele, hogy a gyerekek errefelé félnek a rendőröktől.

A rendőr először néhány színezővel játszó kisfiúhoz, majd néhány babázó kislányhoz is odament, hogy barátkozzon egy kicsit velük. Az anyuka videóra vette a pillanatot, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a rendőr pillanatok alatt híressé vált. A gyerekek most egyfajta szuperhőst tisztelnek benne, a South Hill-i Batmanként is emlegetik.

Fleming szerint nincs semmi különös abban, amit csinált, de persze így is nagyon örül a helyiek elismerésének:

Amikor megkaptam ezt a melót, tudtam hogy van benne valami a parkolási bírságok kiállítása mellett. (…) Rájöttem, hogy ha akarom, szebbé varázsolhatom az emberek napját, innentől pedig csak ez számított

– nyilatkozta.

Kattints a lejátszáshoz!

 

(Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top