Szabadidő

Karl Lagerfeld macskája milliókat örökölhet

Ő lehet majd a világ leggazdagabb háziállata.

Karl Lagerfeld házi kedvence, Choupette válhat a földkerekség leggazdagabb macskájává – írja az AFP francia hírügynökség, felidézve, hogy a kedden, 85 évesen elhunyt divattervező korábban azt mondta: gondoskodott arról, hogy macskája folytathassa azt a fényűző életmódot, amelyhez hozzászokott. Choupette-nek egy testőre és két komornája is van.

Choupette egy gazdag lány” – mondta egyszer a divattervező a francia televíziónak, az AFP szerint ezzel utalva arra, hogy beleírta végrendeletébe a fehér, bolyhos burmai macskát. „Ő a saját szerencséjének kovácsa” – tette hozzá Lagerfeld, feltehetőleg arra a körülbelül hárommillió euróra célozva, amelyet macskája keresett azzal, hogy szerepelt egy német autógyár és egy japán kozmetikai márka reklámjában.

Ha bármi történik velem, a személy, aki majd gondoskodik Choupette-ről, nem fog nyomorogni

– mondta korábban Lagerfeld.

Choupette – akit a divatvilágban „császárnak” becézett divattervező Greta Garbo híres színésznőhöz hasonlított – egyfajta kultuszfigurának számít a divatvilágban, a közösségi médiában található oldalait több mint 170 ezren követik.

A macskáról ezenkívül könyv is jelent meg Choupette, la vie enchantée d’un chat fashion (Choupette: egy divatmacska varázslatos élete) címmel, benne olyan fényképekkel, amelyeken Linda Evangelista szupermodellel vagy Laetitia Casta modellből lett színésznővel együtt látható. Velük ellentétben azonban Choupette-nek soha nem kell figyelnie arra, hogy mit eszik.

A könyv tartalmazza Choupette kedvenc ételeinek receptjeit, egyes fogásokat a legjobb párizsi éttermek álmodtak meg. Ilyen például egy királyrákból, füstölt lazacból és kaviárból álló étel. Choupette ráadásul olyan ínyenc, aki a hétköznapi macskákkal szemben az asztalnál étkezik.

Olyan ő, mint egy emberi lény, csak egy extra tulajdonsággal, ami a hallgatás. Ő áll az én világom középpontjában

– mondta róla egyszer Lagerfeld.

Choupette 2011-ben került Lagerfeldhez, amikor egy fiatal barátja és múzsája, Baptiste Giabiconi férfimodell két hétre rábízta az állatot az excentrikus művész egy háztartási alkalmazottjára, a nyaralásból visszatérve azonban nem ment érte.

Kiemelt kép: Joël SAGET / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top