Szabadidő

Feladták a karrierjüket, és vidékre költöztek, hogy beteg kutyákat mentsenek

A nő igazi munkaalkoholista volt, ma már azonban férjével együtt az állatok mentésének él.

Az orosz Darja Puskareva néhány évvel ezelőtt Moszkva egyik leghíresebb esküvői fotósa volt, tehetős üzletembereknek, politikusoknak dolgozott. Mielőtt fotós lett, 6 évet a filmiparban töltött, valódi munkaalkoholistaként, végül azért váltott, mert kevésbé intenzív életet szeretett volna éni. Minden pénzét a fotós felszerelésre, illetve tudása tökéletesítésére költötte. Végül ugyanoda jutott, ahonnan korábban elmenekült: folyton dolgozott, nem engedett magának pihenőt, holott szüksége lett volna rá. Az egyetlen örömét abban lelte, ha minél tökéletesebb fotókat készített.

Aztán eszébe jutott, amikor gyerekkorában az osztálytársaival arról beszélgettek, hogy kutyamenhelyet szeretnének nyitni. Darja apa nélkül nőtt fel, az édesanyja nagyon elfoglalt volt, így nem fért bele, hogy kutyát tartsanak. Később, a filmiparban töltött évei alatt sem volt elegendő szabadideje, ezért pénzzel, illetve egy internetes fórumon keresztül igyekezett támogatni az elhagyott kutyákat.

Egy nap aztán látott egy hirdetést, melyben egy a félszemű menhelyi kutyakölyök szemészeti kezelésére gyűjtöttek pénzt. Darja és a férje el is vitték a szükséges összeget a menhelyre, melynek vezetője azonban közölte velük, hogy nincs, aki elvigye a kutyust az orvoshoz. Végül Darjáék bevállalták ezt is. Amikor a nő kézbe vette a beteg kis szőrgombócot, minden világossá vált a számára. Onnantól kezdve férjével egymás után mentették a kutyákat. 

Épp a hetedik kutyájukat akarták örökbe fogadni, mégpedig egy olyan négylábút, amely annyira rossz állapotban van, hogy senkinek sem kell. Miután hazavitték a 7 hónapos kölyköt, állandóan támadta a többi kutyát, és gazdáival is agresszív volt. Végül kiderült, hogy a kutyusnak úgynevezett raniocerebrális traumája van, ennek következtében mindenféle stresszhelyzet esetén támadhat. 

Később egy specialista azt javasolta nekik, hogy vigyék a kutyát a városon kívülre, egy olyan helyre, ahol sok szabad tér áll a rendelkezésére.

Darja és férje akkor kölcsönt vett fel, és Moszkvától 160 kilométerre vásároltak egy házat. Odaköltöztek a kutyáikkal és egy teljesen új, teljesen más életbe kezdtek. Az azóta eltelt négy évben sorra vették magukhoz a beteg, problémás kutyákat, majd csatlakoztak hozzájuk rókák és mosómedvék is.

A házaspár jelenleg mintegy kétszáz állatról gondoskodik, két alkalmazott segítségével. Darja szabadúszóként főleg fotók retusálásával keres pénzt. A menedék működtetését azonban ez nem fedezi, a legtöbb segítséget a barátaiktól kapják, akik igyekeznek adományokat gyűjteni számukra.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top