Szabadidő

Eurovíziós Dalfesztivál: iszonyú drágák a jegyek a döntőre

A tavalyi lisszaboni döntőre már 11 ezer forintért is lehetett jegyet váltani, idén ennek sokszorosára emelkedtek az árak.

Borsos árakkal kell szembenézniük azoknak, akik személyesen akarják végigizgulni az idei Eurovíziós Dalfesztivál tel-avivi döntőjét: a májusi fináléra még a legolcsóbb jegy is 1150 izraeli sékel, vagyis csaknem 90 ezer forint lesz.

A verseny közvetítéséért felelős izraeli közmédia (KAN) keddi bejelentése szerint a döntőre váltható legdrágább, VIP-jegyek 155 ezer forintba kerülnek majd. Összehasonlításképpen: a tavalyi lisszaboni döntőre 35 euró és 299 euró (11 ezer-95 ezer forint) között lehetett jegyet váltani.

A tel-avivi elődöntők jegyárai 750-1250 sékel között mozognak, míg az elődöntős próbákra 350 és 1000 sékel, a döntős próbákra pedig 500 és 1250 sékel között lehet majd jegyet venni.

A 2018-as Euróvíziós Dalfesztivál döntője Lisszabonban (Fotó: Eurovision/Thomas Hanses)

Az Eurovíziós Dalfesztivál izraeli szóvivője egyelőre nem reagált a magas jegyárakkal kapcsolatos megkeresésre, de a dolog hátterében valószínűleg a magas izraeli megélhetési költségek állnak, valamint az izraeli kormány és a közmédia közt kialakult vita.

A helyi sajtó szerint a kormány nem volt hajlandó pluszpénzt adni a közmédiának a dalfesztiválra, de belegyezett egy 70 millió sékeles kölcsönbe. A versennyel kapcsolatos további költségeket az izraeli közmédiának kell fedeznie a szokásos költségvetéséből.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivált május 14. és 18. között rendezik meg Tel-Avivban, miután a tavalyi lisszaboni döntőt Netta Barzilai izraeli énekesnő nyerte Toy című dalával. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor kezdik meg a jegyek értékesítését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top