Szabadidő

Vett egy kacsatojást, nem ette meg, inkább kikeltette

Így lett egy kacsa „anyukája” a 39 éves maláj nő.

A maláj Erica Lim 2017 nyarán egy étteremben vásárolt egy megtermékenyített kacsatojást, melyet arra szántak, hogy abból a balut nevű bizarr ínyencséget készítsék el. A 39 éves nő azonban nem főzte meg a tojást, hanem kísérletképpen egy saját készítésű keltetőbe helyezte azt. Két héttel később kibújt a tojásból Daisy, a kiskacsa.

„Ahogy néztem, amint kibújik a tojásból, azonnal beleszerettem. Így lettem »anyuka« 2017-ben, apák napján” – mesélte Erica.

Instagram@daily_daisy_duck

A kacsa azóta a nővel él, társállatként. Szeret sétálgatni a lakásban, ücsörögni a kanapén és beleugrani mindenféle vízbe, amit csak talál.

Kedvtelésből kacsát tartani ugyan szokatlan dolog, ám Erica hangsúlyozta, ez csupán azért lehet, mert a legtöbb ember nem tudja, milyen csodálatos társak ezek a madarak. Miután találkoztak Daisyvel, több barátja is kacsát vett magához, az egyik szomszédja pedig hozzá hasonlóan egy tojásból keltetett ki egyet, amiben a nő boldogan segített neki.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top