Szabadidő

Szenzációs kiállítások jönnek Budapestre

Nagyszabású kiállítások szerepelnek a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria idei programjában.

A tavaly őszi újranyitás óta a Szépművészeti Múzeum már több mint 100 ezer látogatót vonzott, akik elsősorban a 70 év után ismét látható Román csarnokra és a megújult állandó kiállításra voltak kíváncsiak, rövidesen azonban nagyszabású időszaki tárlatok is várhatók.

  • Áprilisban nyílik a Szépművészetiben az első magyarországi Michelangelo-kiállítás, a reneszánsz mester harminc rajzával és kortársai – mint Leonardo, Raffaello vagy Bronzino – további félszáz alkotásával.
  • Októbertől a korábbi Rembrandt-kiállítás „folytatásaként” a flamand festészet aranykorát megidéző tárlat várja a közönséget mintegy harminc Rubens- és több mint tíz Van Dyck-remekművel a Szépművészeti Múzeumban.
  • A Nemzeti Galériában Weininger Andor hagyatékát mutatja be a Bauhaus 100 című kiállítás, majd a Fortepan fotóarchívum képeiből lesz látható válogatás.
  • Nyár közepén nyílik a párizsi Pompidou Központtal közösen szervezett, nagyszabású szürrealista kiállítás, amely a művészeti mozgalom olyan mestereinek alkotásait vonultatja fel, mint Salvador Dalí, René Magritte, Joan Miró, Pablo Picasso vagy Man Ray.
  • A maga korában a világ egyik legkeresettebb portréfestőjeként működött a Ferenc Józsefet, XIII. Leó pápát és négy amerikai elnököt is megörökítő László Fülöp, akire kamaratárlattal emlékezik a Nemzeti Galéria.
  • Októberben csaknem 200 fotográfiát felvonultató Brassai-kiállítással jelentkezik a Nemzeti Galéria, majd az év végén a 20. század egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, a holokauszt áldozatául esett Farkas István előtt tiszteleg kiállítás.
  • A Szépművészeti Múzeum által működtetett Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Hajas Tibor és a tibeti buddhista misztériumok kapcsolatát vizsgáló tárlattal indítja az évet, majd májustól nagy jubileumi kiállítással ünnepli alapításának centenáriumát.
  • Az óbudai Vasarely Múzeum márciustól új állandó tárlattal, majd a Holdra szállás ötvenedik évfordulója kapcsán a történelmi esemény művészeti vonatkozásait vizsgáló kiállítással készül erre az évre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top