Szabadidő

Kiakadtak a rajongók a Süsü, a sárkány folytatásán

Elfogadhatatlannak tartják, hogy Csukás István az űrbe tervezi Süsü unokájának kalandjait.

Néhány napja árulta el Csukás István író, hogy három új rész készül az eredetileg 1976 és 1984 között futott magyar mesesorozatból, a Süsü, a sárkányból.

A legendás meseíró tervei szerint Süsü előbb feltűnik az emberek földjén, majd visszatér a sárkányok országába, ahol házasságot köt, majd megszületik a kis Süsüke, aki később az űrbe is elutazik.

A Süsü, a sárkány című magyar bábfilmsorozat egyik jelenete (MTV Fotó: Zih Zsolt)

Süsüke űrkalandja hallatán azonban két részre szakadt a rajongók tábora. Az egyik oldal izgatottan várja az új történetet, mások viszont elfogadhatatlannak tartják, hogy a mai korba repítsék Süsükét, szerintük a mese úgy jó, ahogy van.

A felháborodáson Csukás István is meglepődött.

Bevallom, nem gondoltam volna, hogy földindulást okoztam azzal, hogy elkottyantottam: a leadott kéziratban Süsükét az űrbe küldöm. Egyébként jókat derülök magamban, amióta megtudtam, hogy milyen galibát okoztam egyeseknek

– mondta Csukás István a Borsnak.

Csukás István író egy Süsü bábbal a kezében (MTI Fotó: Kollányi Péter)

A felháborodásról hallott Bodrogi Gyula is, aki 1976 és 1982 között kölcsönözte a hangját az egyfejű sárkánynak. A színész megvédte a modern történetet és a meseírót.

Én nagyon bízom Csukás Istvánban, amit ő kigondol, az jó, mit jó, az tökéletes

– jelentette ki a Nemzet Színésze.

Bodrogi Gyula hozzátette, hogy amiből egyszer sláger lett, azt még feldolgozni is merészség. Emlékeztetett arra, hogy a Linda-sorozatot is új köntösbe öltöztették, de megbukott. Ennek ellenére szerinte Csukás Istvánnak a saját gyermeke Süsü, az unokája pedig Süsüke, így „nyugodt szívvel felküldheti a csillagos égbe is az unokáját”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top