Szabadidő

Ezért veszélyes a hódok elszaporodása a Dunántúlon

A hódgátak még árvízmentes időszakban is gondot okozhatnak, és ha elbontják a torlaszokat, az állatok hamar visszaépítik azokat.

Egyre nagyobb problémát okoznak a hódok a Nyugat-Dunántúlon. A Vas megyei Toronyban például az Aranypatakot duzzasztotta fel egy hód, a magas vízszint pedig komoly gondot okozhat egy esetleges árvíz idején – írja a Nyugat.hu.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közölte, hogy a hódok egyre több fejtörést okoznak a szakembereknek. A torlaszok környékén ugyanis még aszályos időszakban is lehetnek vízfolyások, nagyobb csapadék után pedig nem tud az árhullám levonulni a gátak miatt.

A helyzet megoldását bonyolítja, hogy az eurázsiai hód védett állatfaj. Ilyen esetekben azonban a vízügyi hatóság kezdeményezheti, hogy engedélyezzék a hódgátak elbontását.

Ám még ha meg is kapják az engedélyt, az állatok néhány napon belül képesek helyreállítani a gátakat, vagy újabbakat építenek kicsit távolabb. A hosszú távú megoldást egyelőre keresik a szakemberek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top