Szabadidő

Végre itt az összehajtható tévé – a távirányítót is elfelejthetjük!

A világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai szakvásárán bemutatták a tavaly már belengetett hajlékony tévét és egy sor újdonságot, amelyek hamarosan megérkezhetnek a nappalinkba.

A Las Vegasban zajló CES 2019-ről már érkeztek hírek például lépegető autóról, az egyik legnagyobb durranásnak azonban a hajlékony OLED-kijelzős tévét tekinthetjük.
A készülék prototípusát még 2016-ban mutatta be a dél-koreai LG, amely akkor már bizonyította, hogy lehetséges akár nagyobb méretű hajlékony képernyőt is létrehozni. Mostanra a technológiát egy 165 centiméter (65 hüvelyk) képátlójú okostévébe csomagolták. A készülék egy a teljes magasságánál kisebb házban bújik meg, innen lehet „kitekerni” egy gomb megnyomásával. A fejlesztők arra is gondoltak, hogy ne csak teljesen nyílt és összecsavart állapota legyen a tévének, ezért akár köztes méretre is ki lehet hajtani, ilyenkor például a zenelejátszó szoftver kezelőfelületét vagy akár dekoratív grafikát is meg tud jeleníteni. 

A hajlékony tévéképernyő első ránézésre hagyományos lapos tévének tűnik (Fotó: Getty Images)

A cég ígérete szerint a „Signature Series” modellpaletta zászlóshajójának számító hajlékony tévét 2019 második felétől lehet majd megrendelni, ám egyelőre nem közölték, hogy várhatóan mennyibe fog kerülni.

Az LG azonban nemcsak a kész terméket, hanem további prototípusokat is bemutatott, például egy gigantikus, több mint 223 centiméteres képátlójú, 8K-felbontású kijelzőt is. A 8K-s kijelzők a jelenleg leggyakoribbnak számító FullHD-felbontáshoz képest négyszer részletgazdagabb kép megjelenítésére is alkalmasak, a modernebb, 4K-s tévékhez hasonlítva pedig dupla akkora a felbontásuk. Ez elméletben jól hangzik, azonban az elterjedését lassíthatja, hogy jelenleg szinte alig-alig találni 8K-ra optimalizált vizuális tartalmakat.

A hajlékony OLED-kijelző jógamatrac módjára feltekeredik, így tűnik el szem elől, ha nem használják (Fotó: Getty Images)

De itt nem állt meg az élet, a tévék világában ugyanis érezhetően elgurult a fejlesztők gyógyszere, és ma már ott tartunk, hogy a CES 2019-en a szintén dél-koreai Samsung bemutatta 219 hüvelykes (több mint 5 és fél méter!) képátlójú monstrumát, amely a kijelzővilág legújabb fejlesztését, az úgynevezett MicroLED-technológiát használja, így nagyobb fényerejű képek megjelenítésére képes úgy, hogy közben kevesebb energiát igényel elődeinél. Bemutattak egy különleges moduláris változatot is, amelynek egyenként 75 hüvelyk (190,5 centiméter) képátlójú paneleit egymáshoz lehet kapcsolni, így akár egy gigantikus, közel 686 centi átlójú képernyőóriást is létre lehet hozni.

A tévé távirányítója a múlté?

Több gyártó is bemutatott néhány új megoldást, amelyek kiváltják a lassan hetvenedik évét elérő távirányító-technológiát. Az első hasonló eszközt ugyanis 1950-ben fejlesztette ki a Zenith Radio Corporation, igaz, az még egy kábellel össze volt kötve magával a készülékkel. Az első fényalapú távirányítót egy Eugene Polley nevű amerikai mérnök találta fel 1955-ben.

A fantasztikus nevű Zenith Space Commander 600 távirányító 1972-ből (Fotó: Wikipedia)

A CES-en azonban ma már a hangvezérléssel irányítható tévéké volt a főszerep, különösen, hogy a legújabb fejlesztésű intelligens készülékek már képesek együttműködni olyan digitális asszisztensekkel is, mint az Amazon Alexája vagy a Google Assistant. A néhány éve szintén a Las Vegas-i szakvásáron bemutatott, gesztusvezérelt tévék azonban, úgy látszik, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top