nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Agafja, a tajga remetéje, aki 74 éve él a civilizációtól távol

Agafja, a tajga remetéje, aki 74 éve él a civilizációtól távol

Szibéria vadonjában fedezték fel a nyolcadik ikszet taposó asszonyt, aki a világ minden kincséért nem költözne lakott területre.
Nagy Cilkó
Nagy Cilkó
f Ajánlom

1978-ban egy csapat geológus érdekes dologra lett figyelmes, miközben helikopterrel repültek Szibéria végeláthatatlan vadonja felett. A lakatlannak hitt irdatlan erdőségből egy rozoga kunyhó bukkant elő egy tisztáson. Mint kiderült, a viskóban egy hattagú család lakott, akik több mint negyven éve éltek a civilizációtól távol: arról sem volt fogalmuk, hogy a második világháború kitört és véget ért. Közülük ma már csak a 74 éves Agafja él, aki a mai napig nem hajlandó lemondani remete életmódjáról.

A hitük miatt menekültek

1936-ban Karp Likov, a családfő a hakaszföldi tajga mélyére menekült feleségével, Akulinával és két gyerekükkel, a 9 éves Szavinnal és a kétéves Nataljával. A család úgynevezett „óhitű” volt, ami a szakadár orosz ortodox egyház ultrakonzervatív, fundamentalista irányzata. Egyesek szerint nem más, mint egy szekta, és már a XVI. századtól kezdve üldözték a híveit.

A bolsevik egyházüldözés szintén nem kímélte az óhitűeket: Karp bátyját lelőtte egy kommunista járőr, miközben a földjén dolgozott. A Likov család ekkor döntött úgy, hogy a civilizációt hátrahagyva a vadonba menekül, mindössze kevéske holmijukat és pár marék magot vittek magukkal. Délnyugat-Szibéria mély erdőségéig jutottak, ahol a Jerinát folyó mentén vertek tanyát, 250 kilométerre a legközelebbi várostól. Ekkor még csak négyen voltak, a két fiatalabb gyerek, Dimitrij és Agafja már a tajgán születtek.

Agafja Likova, a tajga remetéje (Fotó: Iliya Pitalev/Sputnik/AFP)

Mikor a geológuscsapat rájuk talált, Agafja Likova már 34 éves volt. Akkor találkozott először más emberekkel a családján kívül, addig csak annyit tudott az erdőn kívüli életről, amit az apja mesélt neki. A tudósok kezdetben értelmileg visszamaradottnak hitték, mert számukra alig érthetően motyogott, de később kiderült, hogy a nő teljesen egészséges, csak az általa beszélt orosz nyelv a több évtizedes elszigeteltség miatt eléggé eltorzult.

A család kezdetben bizalmatlan volt, de később elfogadtak a geológusoktól evőeszközöket, szerszámokat és sót. Életük – elmondásuk szerint – nehéz volt, sokszor éheztek. Az anya, Akulina 1961-ben éhen halt, miután egy hóvihar elpusztította kis veteményesük összes termését, és ő maga hetekig nem evett, hogy gyerekeinek elég élelem jusson. Azon a télen még saját bőrcipőiket is megették.

Miután fémedényeik és szerszámaik használhatatlanná váltak a többéves igénybevételtől, csak burgonyán és magokon éltek, hiszen a főzés lehetetlenné vált. Olykor sikerült elejteniük egy-egy kisállatot csapdával, de fegyvereik nem voltak, és kenyeret sem tudtak sütni.

Agafja és szülei egy régi felvételen (Fotó: Ruvera.ru)

Két évvel azután, hogy a geológusok rájuk találtak, Dimitrij, Agafja fiatalabbik bátyja komoly tüdőgyulladást kapott, ezért a geológusok felajánlották, hogy kórházba viszik helikopterrel. Ő ezt visszautasította, mondván, sorsát istenre bízza – majd pár napon belül meghalt. Pár hétre rá Szavin és Natalja is követte őt, halálukat veseelégtelenség okozta. Ha kaptak volna orvosi segítséget, valószínűleg meg lehetett volna menteni őket, de Agafja és apja ezek után sem voltak hajlandóak visszaköltözni a civilizációba, kettesben éltek egészen Karp 1988-ban bekövetkezett haláláig.

12 év magány

Ezután Agafja teljes magányban élt 9 éven keresztül, mígnem lett egy szomszédja Jerofej Szedov személyében, aki a nő kunyhója mellett száz méterrel vert tanyát. Az idős férfi maga is geológus volt – egyike azoknak, akik felfedezték a Likov családot –, és 18 éven keresztül éltek egymás mellett.

Szedovról több helyen leírták, hogy ő volt a nő segítője, de az Agafjáról forgatott dokumentumfilmből egyértelmű, hogy inkább fordított volt a helyzet. A geológus ugyanis fagyott lábujjának elfertőződése következtében elvesztette egyik lábát, és nem tudott lemenni a folyóhoz a meredek parton, így Agafjára volt utalva, aki naponta vitt neki vizet és halat.

Kapcsolatuk egyébként nem volt felhőtlen, Agafja többször neheztelt Szedovra, mert az szerinte hazugságokat terjesztett a családjáról az újságíróknak. Szedov egyszer például azt nyilatkozta: maga Agafja mesélte neki, hogy egyszer fiatalkorában arra ébredt, hogy apja „a nővérén, Natalján fekszik, és szuszog”. Mikor a filmkészítők erről kérdezték Agafját, ő azt mondta, az egészet csak Szedov találta ki, és valójában ő volt az, aki egyszer „megbecstelenítette” és megfenyegette, de egyéb részleteket nem árult el az ügyről.

Agafja és egyetlen szomszédja, Jerofej Szedov (Fotó: Pinterest)

Szedovnak volt rádiója, amin olykor híreket hallgattak, de azóta, hogy a férfi 2015-ben elhunyt, és Agafja eltemette, a nő megint teljes elszigeteltségben élhet.

Nincs kompromisszum

Agafját időnként meglátogatják filmesek és újságírók, habár lakhelyét nem könnyű megközelíteni. Vagy többnapi hajóúton lehet viskójához jutni – ami nehézkes a folyó gyakori áradása miatt –, vagy helikopterrel. Pár éve egy filmes csapattól egy kecskét kért és kapott ajándékba, aminek nagyon örült.

A „közeli” Kemerovo önkormányzata olykor küld neki zöldséget, gyümölcsöt, cukrot és lisztet, hogy biztosan legyen elég élelme a zord telekre. Egyéb használati tárgyakat is kap, mint például gyufát, gyertyát vagy ruhákat, illetve ellátják magokkal is a csirkéi és szénával kecskéje számára. A segítség ellenére Agafja nem rejti véka alá, hogy ahogyan öregszik, egyre nehezebben látja el magát, és a gyakran mínusz 40 fokos teleket is egyre nehezebben vészeli át. Ennek ellenére nem hajlandó feladni egyszerű, de kemény életvitelét.

Agafja nem kér a civilizáció áldásaiból (Fotó: Iliya Pitalev/Sputnik/AFP)

A nő semmit nem fogad el, amin vonalkód van, szerinte az a gonosz jele, így látogatói mindenről lekaparják, mielőtt az ajándékba vitt ételt odaadnák neki. Agafja – vallásának megfelelően – minden modern dologtól idegenkedik, az égen látott repülőgépeket is gyanúsan méregeti. A remetenő napjai a ház körüli munkával telnek, rendezi veteményesét és állatait, illetve mindennap lemegy a folyóhoz, hogy megnézze, akadt-e hal a hálójába. Este egyházi énekeket dalol, és természetesen sokat imádkozik, egyetlen könyve egy orosz ortodox biblia.

A mai napig teljesen önellátó, csak a rókák okoznak neki bosszúságot, ha megdézsmálják éléskamráját vagy leölik tyúkjait. Ha egy medve túl közel merészkedik kunyhójához, Agafja egy üres vödröt ütöget bottal, hogy a zaj elijessze a vadállatot.

Ebben a kunyhóban éldegél közel 8 évtizede (Fotó: Iliya Pitalev/Sputnik/AFP)

A nő 74 év alatt mindössze hatszor járt lakott területen. Először az 1980-as években tapasztalta meg a civilizációt, amikor felfedezésük után ismertté vált családjával, és a szovjet kormány egy hónapon keresztül utaztatta körbe az országban. Akkor látott először repülőgépet, pénzt, lovakat és autót.

Az utóbbi években csakis orvosi vizsgálatok miatt utazott, egyszer például a mellében vizsgáltak meg egy csomót, amiről szerencsére kiderült, hogy jóindulatú daganat, így nem kellett műteni. Tavaly műholdas telefonján adott le vészjelzést, mert fájdalmat érzett a lábában, és nem tudott rendesen mozogni, de szerencsére ezt is sikerült kikezelni. Többször felajánlották neki, hogy közelebb költöztetik a lakott területhez, de Agafja Likova köszöni szépen, nem kér belőle. Állítja, hogy a városi levegő és víz beteggé teszi, és nem hajlandó elhagyni a viskót, ahol egész életét töltötte. Persze ez tökéletesen érthető is: világhír ide vagy oda, számára még mindig a vadon az egyetlen otthon, amit valaha ismert.

Megosztás Facebookon