Szabadidő

Egy repülő hányózacskójára írt szerelmes levél szerzőjét keresi a fél internet

Egy repülőgép takarítása közben bukkantak egy titokzatos szerelmes levélre, amelynek most megpróbálják előkeríteni az íróját.

A Reddit közösségi fórumon kerültek fel az alábbi fotók, amelyek egy repülőgép hányózacskójára írt szerelmes levelet ábrázolnak. Egy takarító találta meg az írást, és a képek segítségével szeretné megtalálni az üzenet íróját, aki valószínűleg egy 21 éves washingtoni nő. A levélíró érdekes történetet kanyarított a papírzacskóra.

“Love is in the air” (Fotó: Unsplash)

„Ha ezt olvasod, helló, én Andrea vagyok és most épp nagyon unatkozom – áll a zacskóra írtva. – Most épp Miami-ből repülök Washington D.C.-be. Tegnap hajnali négykor vettem a jegyet, mert teljesen bele vagyok zúgva a legjobb barátomba. Ő most Bostonból repül New Orleans-ba, közben D.C.-ben tölt pár napot. Én ott élek, és már amúgy is haza készültem, szóval úgy gondoltam, meglepem a reptéren. Elmondom neki, hogy mit érzek.”

Már eddig is érdekes a sztori, azonban Andrea tartogat még egy drámai fordulatot is.

„Négy nap múlva Ausztráliába fogok utazni, mert ott töltöm a következő egyetemi félévemet, így legalább öt hónapig biztos, hogy nem fogunk találkozni – folytatódik a titkos üzenet.– Tudom, hogy béna dolog egy hányózacskóra ilyesmit írni, de csak arra szeretnélek kérni, hogy ha olvasod, te is tegyél ma valami olyan őrültséget, mint amire én készülök éppen. Akárki is vagy, ehhez sok szerencsét kívánok!”

A Reddit fórumozói persze imádták a történetet, a fotók megjelenése óta pedig már több százan jelezték, hogy kíváncsiak rá, hogy folytatódott Andrea története, míg mások a közösségi oldalak segítségével próbálják kideríteni, hogy ki lehetett a titokzatos 21 éves nő. Még a #findAndrea2019 hashtaget is útjára indították, azt remélve, hogy így fény derül a levélíró személyére.
Amint ez megtörténik, beszámolunk róla, de Andrea egyelőre nem jelentkezett a redditezőknél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top